Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július 11, 2008

Kilábalás

Tegnap estére olyan hátfájásom lett a tánctól, de olyan... Tomi bekente sportkrémmel, mikor hazaért. Hát, nem spórolt az anyaggal, nem mondhatnám... Szóval bekent. Vastagon. Azt hittem, szénné ég a hátam. Ez valami iszonyú fájdalmas :O Vagy csak fáradt voltam. All the same. Mindenesetre hat, mert reggelre már nyoma sem volt a hátfájásnak. Sőt. Ma nem is jött elő, pedig rendesen kijutott szegény testemnek ma is. A sportkrémet ettől még nem szerettem meg. Csak életveszély esetén engedem a közelembe ezek után. Rékával nem találkoztunk ma, de ami még ennél is szomorúbb, hogy jövő hét utáni keddig tutira nem is fogunk. Pedig már beszélgethetnénk egy jót. Lillától kaptam ma tanácsot az arcomat-hátamat borító förmedvények likvidálására. Azt mondta, ha már Tunéziában járok a tengernél, mosogassam magam szorgosan tetőtől talpig tengervízzel, és száradjon rám a só (ez nem átok, csak úgy néz ki :P), és akkor elmúlnak ezek az izék. Irtó kíváncsi leszek. Mivel kettőnk közül ő a kozmetikus, és még m...