Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus 8, 2010

Álom

Most már Toy Storyt is álmodtam. Barbie búvárruhát ölt, és menekül a tengerfenéken, végül elbújik egy korallon. Az üldözői a főnök elé járulnak, és jelentik, hogy Barbie eltűnt a tengerfenéken. Erre a főnök gonoszul röhög, előkap egy prospektust, felém fordítja, majd így szól: - Sebaj, a jövő hónapban jön ki 300 búvár-Ken, őket vetjük majd be Barbie ellen. És mindenki nagyon röhög.

Szaunaverseny

Az emberek tényleg idióták. Ez kinek jutott az eszébe? Vajon benne van a versenyszabályzatban, hogy az esetleges sérülésekért/halálesetekért a szervezők nem vállalnak felelősséget? És mit mondanak az elhunyt családjának? Bocs, magatokra vessetek?

Megint Hull High

Kép
Végignéztem. Csak kilenc részből áll, valamiért nem folytatták. Kicsit nyomi így a vége, hogy semmiféle lezárása nincs a történetnek, elszomorodtam tőle. Az az érdekes, hogy csak az első és a kilencedik részre emlékszem gyerekkoromból, pedig biztos, hogy mindet láttam. Fura ez, nem tudom, mi lehet az oka. A youtube-on egyébként amerikaiak is kommentelik a sorozatot, mind azt kéri, hogy valaki írjon hozzá feliratot, vagy legalább mondja meg, honnan lehetne megszerezni az eredetit, ugyanis a feltöltőnek csak magyarul van meg, tévéből felvéve. Minden szereplőnek utánanéztem, mert ezt én már csak így szoktam. 20 éve forgatták a sorozatot, úgyhogy gondoltam, különösen érdekes lesz a kutatás. Senkiből nem lett igazán nagy színész, van, aki már 12 éve nem kapott szerepet (vagy csak nem került fel az imdb-re, ki tudja), és ketten meghaltak azóta. Az egyik tanár, akinek az óráját az első és az utolsó részben mutatják, és valószínűleg újságírást oktat, 2001-ben halt meg 55 évesen. Roy Brocksmith...