LizaGazdija

Tegnap a megnyitón sikerült részt vennem. Azért mondom, hogy sikerült, mert eredetileg nem ez volt a cél: az egyik kuponos oldal féláron kínált jegyeket a FilMharmonikusok koncertjére a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra, és miután a megkérdezettek vagy nem értek rá, vagy nem akartak eljönni velem, vettem magamnak egy jegyet, mondván, akkor is megnézem. Fél 9-kor kezdődött a kiírás szerint a program, én itthon megnéztem, hogy a házunktól háromnegyed órára van a helyszín, ezért fél 8 után öt perccel elindultam. Mentem volna korábban, de előtte edzőteremben voltam, negyed 8-ra értem haza, és muszáj volt lezuhanyozni meg átöltözni. Amikor felszálltam a villamosra, kiderült, hogy nem lesz egyszerű utam: a villamos csak az Oktogonig járt. Ott át kellett szállni pótlóbuszra, ami gyök kettővel haladt körülbelül, az Oktogontól a Jászai Mari térig kb. tíz perc alatt jutott el. Ekkor kezdtem izgulni. Pedig még nem is tudtam, mi következik: a pótlóbusz nem áll meg a Margitszigetnél, viszont onn...

Most már többször találkoztam egy új furcsasággal metrózás közben. Begördül a szerelvény az állomásra, megáll, kinyílnak az ajtók, és a peronon várakozók azonnali hatállyal megkezdik a befelé nyomulást, átgázolva azokon, akik esetleg le szeretnének szállni. És még dünnyögnek is meg csóválják a fejüket, ha az illető csakazértis  leszáll. Ennyire zombi üzemmódban működnek az emberek? Ha nyitott ajtót lát, azon azonnal be kell nyomulni, akár jönne ki rajta valaki, akár nem?