Jövés-menés, móka, kacagás
Még pénteken voltam a Városligetben egy búcsúkorizásra, mert vasárnap zárt a pálya. 13 kört sikerült csúszkálnom kb. fél óra alatt, a 13. kör felénél szólalt meg a takarodó. Ekkor megpróbáltam kicsit belehúzni, mire akkorát estem, mint az ólajtó, ezúttal fenékre, és jól lezúztam a farokcsontomat. Fáj, mint állat, minden lépésnél, lehajolásnál, felgyenesedésnél kb. sírok. Ezt el is panaszoltam a szüleimnek is vasárnap. Anyu: - Mert csont és bőr vagy, ezért nem tudsz fenékre esni, csak csontra. ❤ (Amúgy nem vagyok csont és bőr, alkatomnál fogva akkor sem tudnék az lenni, ha soha többé nem ennék. Igaz, most túl elégedetlen sem vagyok magammal.) Tegnap becsöngetett egy lány, aki adományokat próbált gyűjteni. (Ez valahol azért már a zaklatás határát súrolja, hogy a lakásban is megtalálnak, akkor is, ha adakozni jó és hasznos. De lehet, hogy csak én vagyok antiszoc, aki azt szereti, ha az otthonába nem jönnek utána ismeretlenek, hanem békén hagyják, csendben és nyugalomban.) - Adomány...