LizaGazdija

Ma 60 perc könnyű futás volt az ukáz, de én úgy döntöttem, megint lefutom a két kört, mert az a múltkor csak 9 perccel volt több, mint amit a felkészülési terv előírt. Nem indult jól, zsibbadt a talpam, fájt a vádlim meg a térdem, muszáj volt belesétálnom, kb. 36 perc volt az első kör. Aztán a második előtt kicsit nyújtottam, amitől helyrejött a talpam, és megcsináltam, és megint 69 percre jött ki a vége, ami azt jelenti, hogy futottam egy kb. 33 perces kört :O Wow. Jó, 65 perces félmaratonom biztosan nem lesz (az milyen, basszus?!), de legutóbb 800 ember futott 138 és 150 perc közötti időt, ami azt jelenti, hogy ha tudom tartani ezt az átlagot, azért nem én leszek a nyomi, béna csiga, akin mindenki röhög. Annyira szeretném, hogy sikerüljön! Akkor büszke lennék magamra.

"God is dead. Meet the kids." Ez a könyv mottója, tehát mindjárt az elején egyértelművé vált, hogy ez megint egy istenes regény, mint az American Gods volt, csak feleakkora. Azért vettem meg, mert sokan mondták, hogy nagyon jó, és mert Gaimantől eddig minden tetszett, ezért szeretném minél több írását megismerni. Ez most mégsem volt olyan jó, mint az eddigiek. Pedig van benne minden, ami kell: mágikus realizmus, boszorkányok, szellemek, néha egy kis humor. Talán az volt a baj, hogy az egyik főszereplő, Spider nagyon megviselt: nyomaszt és visszataszít, ha valaki rámegy egy másik ember párjára, ennek nagyon sokkal súlyosbított esete, amikor a testvére menyasszonyát fekteti le, miközben a jegyespár megállapodása az volt, hogy az esküvő előtt nincs szex, és ehhez tartották is magukat. Ezt ráadásul varázserővel történő visszaéléssel, hát, undorító, hányás. Innentől kezdve nem tudtam együtt érezni Spiderrel, nem tudtam izgulni érte, leírta magát. Sokkal szimpatikusabb volt ...

Elkezdtem nézni az Így jártam anyátokkal című sorozatot. Még nem biztos, hogy végig tudok menni rajta, mert nagyon fájdalmas, de az első évad feléig azért csak elhúzott a kíváncsiság. Azért több tanulságot is találtam már benne. 1. A párunk keresése nagyon hosszadalmas, nehéz, és rengeteg fájdalommal jár. 2. Amikor 2030-ban a nappalinkban ülünk, és nézzük a két tökéletes gyerekünket, az egész nem számít már, csak egy jó sztori marad. Vagyis 3. ezen is túl leszünk. Ma már határozottan elhittem, hogy van olyan pasi ezen a világon, sőt ebben a városban, akivel minden természetes és egyszerű lesz, akivel nagyon fogjuk szeretni egymást, akivel jól fogjuk érezni magunkat, akivel jó lesz lenni, és akivel jó lesz élni. Csak ki kell várni, hogy megtaláljuk egymást. Most még egy darabig sírni fogok, azt hiszem, de aztán, ha majd készen állok rá, megrázom magam, és sugározni fogok megint, mint november 28-án, amikor Levi odajött hozzám. Csak nem Levi fog rám találni, hanem az, akihez tartozo...

Az mekkora, amikor veszek egy kígyóuborkát, felkarikázom a reggelihez, és akkor savanyú. Basszus! Szivacsos állagú uborkát már ettem, az is undorító volt, de ez?! EZ?! Fúúúúj!