mondtam anyunak, hogy lesz szíves azonnal elhagyni a tanári pályát, amint megvan az első iskolai lövöldözés. Nem gondoltam volna akkor, hogy már csak két hetünk van addig. Szerencsétlen gyerek... Bemegy a gyakorlatra, és nem megy többet haza, mert egy elmebeteg csoporttársa agyonlövi. Plusz meglő még három embert. Persze az első hozzászólás, amit a témában olvastam, mindjárt az volt, hogy ez a tanár hibája, akinek fogalma sincs, hogyan kell foglalkozni egy gyerekkel. Persze ez a vadbarom nem jött még rá, hogy a gyereket alapvetően a kedves szülőnek kéne nevelni, valamint egyetemre sem járt még soha, azért hiszi, hogy kivitelezhető, hogy a gyakorlatvezető foglalkozzon mind a kétszáz diákja kis lelkével. Egyszerűen nem is akarom elhinni, hogy már itt tartunk. És tényleg, szerencsétlen szülők, akik gondolták, a gyerekük biztonságban tölti a napjait az egyetemen. Ahha, persze. Tényleg csinálni kéne valamit, és szerintem is (mint egy másik hozzászóló szerint) ott kezdődik a megoldás, hogy n
