Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus 8, 2019

Régi lakás

Kép
Az unokaöcsém, aki vasárnap óta Flóra keresztapja*, abba a lakásba költözött egy éve, ahol én laktam 2008-tól 2015-ig, aztán 2016-ig minden hétvégén, 2017 karácsonyáig havi egy-két hétvégén, azóta meg látogatóként fordulok meg néhány havonta. A cuccaim 90%-a maradt, amikor kijöttem Bécsbe, és azóta is ott voltak. Dani beköltözésekor megkérdeztem, mit vigyek el a lakásból, és ő csak a ruhásszekrény egyik felének kiürítését kérte, ezt akkor meg is tettem. Nem időzött olyan sokat a lakásban, mert két hetet van otthon, két hetet külföldön, de most összeköltözött a barátnőjével, akit viszont zavartak a dolgaim, amit megértek, úgyhogy most a bútoraimon, a könyveimen és az edényeimen-evőeszközeimen kívül mindent ki- illetve elpakoltam két nap alatt. A könyveket nem tudom így hirtelen hová tenni (kb. 2000 kötetről van szó), a többit meg tudják használni az új lakók. Bőven nosztalgiáztam is pakolás közben. Az ott töltött gyerekkor most annyira nem jött már elő, mert abból az időszakból nem ke...