Benyák Zoltán: Ars Fatalis - A végzet játszmája
Tavaly annyira sokat olvastam, hogy nem tudtam vele lépést tartani a blogon, ezért az olvasmányok kb. kétharmadáról csak a molyon van értékelésem, itt nem emlékeztem meg róluk, csak év végén a borítókkal. Idén megpróbálok visszazökkenni a régi kerékvágásba, és megint írni mindenről, amit elolvasok. (A szakkönyvek nem számítanak.) A molyos kívánságlistámra egy nyereményjáték keretében került fel a könyv, és amikor nem nyertem meg, nem vettem le róla, mert nagyon érdekesnek találtam a fülszövege alapján. A molyos karácsonyon pedig éppen ezt a könyvet kaptam meg a molyangyalomtól. Mivel tavaly bejött az a szisztéma, hogy az év első könyve a molykarácsonyra kapott kötet, idén is így jártam el, úgyhogy ez volt az első olvasmányom 2013-ban. A regény alapkérdése, hogy mi lenne, ha a szerencse, a balszerencse a szerelem, a halál, az emlékezés, az ihlet, a végzet és a sors nem fogalmak lennének, hanem emberek, vagy még inkább állások, amiket emberek töltenek be. Nagyon érdekes felvet...