LizaGazdija

"Ha nincs színház, nincs élet." Sarah Bernhardt kora egyik híres francia színésznője volt. Sok főszerepet eljátszott, sok híres írót ismert, a mindene volt a színészet. A darab szerint 75 évesen úgy dönt, megíratja a memoárját egy íróval, Pitouval, mégpedig a tengerparti házában. A siker és csillogás ellenére nem volt könnyű élete: anyjával és húgával sosem volt jó a kapcsolata, zárdában nevelkedett, amit utált, házasságon kívül született gyereke, ami az 1800-as évek második felében még nem vetett túl jó fényt senki lányára, ráadásul amputálták az egyik lábát. Az életéről több könyvet is írtak, engem ez érdekel legjobban, egyszer majd valahonnan megpróbálom kikölcsönözni. Mondjuk nyáron, Amerikában, ha kijutok :) Számomra a darab és a színésznő életének mottója volt a fenti idézet. A darab minden perce ezt támasztotta alá. Sarah még idősen, betegen sem tud elszakadni a színpadtól, minden percben játszik, csak úgy képes emlékezni, ha játszhat és játszathat. Ezért aztá...

Az amerikai polgárjogi mozgalom egyik emblematikus alakjává vált azzal, hogy 1955-ben nem adta át a buszon a helyét egy fehér utasnak a buszsofőr felszólítása ellenére sem, amiért egy napra börtönbe került (óvadékkal kijöhetett). Ezzel kezdetét vette a híres buszbojkott Montgomeryben, abban a városban, ahol akkoriban Martin Luther King volt a baptista lelkész. "Az évek során megtanultam, hogy ha az ember elszánja magát, megszűnik a félelem. Ha tudjuk, mit kell tennünk, az bátorságot ad." (Rosa Parks, 1913-2005) Az Index az évforduló alkalmából  egy cikkel emlékezik rá, de aki tud angolul, mindenképpen olvassa el ezt az interjút . Az oldalt Julie Andrews kapcsán már ajánlottam egyszer, és továbbra is nagyon igényes és színvonalas beszélgetéseket találni rajta, amelyeknek a legjobb része, hogy sok részlethez videó is tartozik. Amerika sokat köszönhet ennek a hölgynek, és jó, hogy megbecsülik, elismerik.