Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május 3, 2014

Egyszer véget ér...

Felmondott az egyetemen a kedvenc amerikanisztikás tanárom, aki egyben a témavezetőm is volt, Ryan. Nagyon elszomorított a hír, pedig már hány éve nem vagyok egyetemista*. De Ryan az amerikanisztika szakhoz tartozik, szerves része, kell oda. Azt sem tartom kizártnak, hogy elhagyja az országot, miután a jövőbeli terveit illetően úgy fogalmazott, hogy " I am ready for new challenges, preferably those that are freelance and allow us to be mobile", tehát készen áll az új kihívásokra, lehetőleg olyanokra, amik lehetővé teszik, hogy szabadúszó és mobilisabb legyen. Mindenképpen el kell mennem vele kávézni egyet, beszélgetni még egy jót, mielőtt még örökre elveszítem a lehetőséget. End of an era. *Négy és fél, wow. Az pont annyi, mint amennyi ideig az voltam.

Hosszú hétvége

Kép
Pénteken kicsit tanítottam, aztán szaladgáltam a városban, később beszélgettem a Cserpesben Danival, majd ruhát akartunk venni Brigivel, de nekem nem jött össze, mert egyszerűen semmit sem találtam magamra. Nagyon rossz élmény volt, ezért utálok "shoppingolni". De megpróbálom nem feladni, és talán holnap délután ráveszem magam még egy körre, mert van még egy-két üzlet a közelben, ahová pénteken nem mentünk be, és megfizethető. Amúgy péntek este még futni is kimentem, amikor elállt a zuhé, és eddigi legjobb eredményemet sikerült megalkotni, 32:20 alatt körbeértem a szigeten. Az volt a stratégia, hogy végig olyan gyorsan futok, ahogy tudok, semmi kocogás meg lazsálás, és ezzel mindjárt javítottam is kb. 3/4 percet. Ez a nem semmi. Futás előtt fényképezgettem kicsit a telefonommal. Ma meg délelőtt találkoztam az Andikkal,  és a Millenárison tartottunk ajándékozást (nekik névnapjuk, nekem szülinapom alkalmából), majd délután kimentem Blankához, beszélgettünk egy csomót meg m...