Bejegyzések
Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december 24, 2010
Most tudom
- Link lekérése
- X
- Más alkalmazások
igazán értékelni a Fast & Furious című filmben elhangzó következő párbeszédet: - Do you know what DK stands for? - Donkey Kong? - Drift King. Ez a cikk vezetett rá az igazságra. Hozzá kell tennem, a háttérinfó nélkül is nagyon jól szórakozom ezen a szövegen minden alkalommal, de most majd még jobban fogok :)
Karácsonyi készülődés
- Link lekérése
- X
- Más alkalmazások
Tegnap délelőtt még rohangáltam egyet, többek között Lillánál is voltam. Nagyon érdekes volt a dolog. Mindig 1000 Ft-ért kezel, erre én adok 1200-at, és most is így készültem. Csakhogy azt mondta, hiányzik két szál a szemöldökömből. Mondtam, nem baj, majd kinő. Erre ő odaugrott, lekent valami körömlakkra hasonlító izével, amit aztán lemosott, majd mondta, hogy ez festék volt, és 1800-at kért. Nyilván szépen fizettem, csak bosszantott a dolog, mert nem kértem szemöldökfestést, és nem is figyelmeztetett, hogy arra készül. Mindegy, kibírtam. Itthon aztán 11 körül estem neki a szoba nagytakarításának, mármint a második felének, mert az összes portörlés már megvolt kedden. Kettőkor ott tartottam, hogy el kell húzni még az ágyat, felporszívózni-felmosni mögötte, és már készen is vagyok, és akkora mázlim volt, hogy Blanka pont annyival később jött, amennyi idő alatt ez az utolsó lépés megvalósult :) Amikor Blanka megjött, leültünk ebédelni, majd aztán karácsonyoztunk egyet: kaptunk tőle két h...
Ünnepel a Google
- Link lekérése
- X
- Más alkalmazások
Őszinte leszek: nem tudom, mit ünnepel, de így ünnepli: A képekre rá lehet kattintani, így mindegyikről meg lehet tudni, hogy mit ábrázol, arról is, amit nem ismertem fel, de az én fejemben ezek a dolgok nem rendeződtek össze egy kontextusba. Mondjuk a karácsonyi fatörzs meg a Télapó a karácsonyra utal, ez még nekem is leesett.