Hegyek, völgyek, hölgyek
Ma estig egészen jó kedvem volt. Vagy mondjuk inkább, hogy jó kedvem volt. Tegnapelőtt voltunk otthon, Katáékkal együtt mentünk ebédre. Jó volt, hogy lehetett beszélni anyuval Ibolya néniről, meg hogy elmesélte, mi is meg hogyan is történt pontosan. Tegnap felkerekedtünk, és Tomival, Blankával meg Lizával nekivágtunk a Pilisnek. Dobogókőre mentünk kocsival, onnan lesétáltunk majdnem Dömösig, a Szentfa kápolnáig, ahonnan felmásztunk a Rám-szakadékon, majd tovább másztunk vissza Dobogókőre. Blankának nagyon tetszett, mondta is, meg úgy is látszott. A kutyának egy darabig tetszett, aztán nagyon elfáradt, és már nem igazán élvezte a dolgot. Fura új szokásokat vett fel egyébként. Azt tudtuk, hogy szegény süket, mint az ágyú. Viszont pluszban akármilyen idegenről megállapította, hogy a csapathoz tartozik, és nekiállt pesztrálni, illetve akármilyen idegennel összeállt és akár ott is hagyott volna minket. Nos, a helyzetet a süketsége súlyosbította, mert így legalább ordíthattam utána, hogy zen