Már megint szétbőgtem a fejemet egy laza fél óra keretében (több időm nem volt, tanítani kellett), és egész nap tiszta depi voltam. Azt hittem egy darabig, hogy nem lesz edzés, és nagyon el voltam keseredve emiatt, de végül mégis volt, úgyhogy széthajtottam magam, és még mindig maradt bennem annyi feszültség, hogy azt fontolgatom, holnap hajnalban kelek, amikor még finom hűvös lesz, mint amilyen ma volt, kimegyek a Margitszigetre, és körbefutom. Kétszer. Még sosem futottam körbe kétszer, nincs is annyi zeném, amennyi ahhoz kell. De nem baj, majd megoldom. Nem tudom már, mit csináljak magammal, hogy ne szenvedjek ennyire. Három dolog történt egyszerre, amiktől külön-külön nem akadtam volna ki ennyire, de együtt elég ütősek voltak. Az egyik a mosoly, amit mondtam vasárnap, a másik az orvos, a harmadik meg egy nem túl vidám évforduló, ami a napokban lesz. Magányos vagyok, az van. De legalább zenék vannak a világon. Meg barátnők. Lássuk a zenéket: Candi Staton - Hallelujah Anyway.
