Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január 3, 2014

A nap szava

kétségtelenül az égszer . Bizony, bizony, ékszer helyett. Hozzáteszem, egy molynak sikerült megalkotnia, aki olvasó ember. Azt hiszem, kiégett a retinám, annyira ronda ez.

Az év első szigetköre

Elég gyatrácska lett (36 perc), de végül is kb. négy hónapja nem futottam, meg még sosem voltam a Margitszigeten télen. Lényeg, hogy jólesett, és csak egyszer kellett megállnom, akkor is azért, hogy orrot fújjak. Egyébként sikerült alaposan bemelegíteni, és mire elértem az állatkertet, már éreztem, hogy teljesen átmelegedtek az izmaim, úgyhogy simán el is vittek volna egészen a kör végéig. Aztán hazajöttem, lezuhanyoztam forró vízzel, így vélhetőleg nem fáztam meg, viszont a tüdőm úgy kitisztult a jó levegőn, hogy azóta is köhögök. Nem tudom, rá akarok-e szokni a téli futkosásra.

Szabó Magda: A szemlélők

Kép
Én nagyon szeretem Szabó Magdát, igazán, az egyik kedvenc íróm. A könyveinek külön polca van a lakásomban. De ez a könyve most nem. Nagyon-nagyon nem. Nagyon sajnálom. Se a stílus, se a történet, se semmi. Ezen én csak a végtelen beképzeltséget éreztem, ami Szabó Magda egyetlen negatívuma számomra, amit nagyon nehezen viselek. Azt éreztem, ő egy hatalmas írónő, aki most megmutatja, milyen egy regény. És ez nagyon nem tetszett. Azt hiszem, jobban jártam volna, ha ezt kihagyom, és nagyon bízom benne, hogy a maradék öt-hat regény, amit még nem olvastam, de ami mind itt sorakozik a lakásban, Szabó Magda saját polcán, olyan jó lesz, mint mondjuk az Ókút vagy a Régimódi történet. Nem szeretnék csalódni. Ez meg csak két és fél csillag az ötből, és tényleg nagyon sajnálom.