Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október 1, 2010

Tóbiás, a tejesember

Még javában olvasom, de van már egy pár idézet, amit feltétlenül fel akarok írni. "Mert az ember olyan, mint az asztalos - mondom -, az asztalos is addig él, amíg meg nem hal, éppúgy az ember is." "Tudja mit, reb Sólem Áléchem? Beszéljünk valami vidámabbat: mi hír a koleráról?" "Nem azért, mert zsidó vagyok, ő meg keresztény pap, sőt évek óta jó viszonyban vagyunk egymással: vagyis családi ünnepeken nem keressük fel egymást, az egyháziakon még kevésbé." Most már mondjuk kezd kevésbé vicces lenni a történet, mint amilyen eddig volt, pedig szerintem ezt is viccesnek szánta az író, csak engem lehangol az az erőszakos, rámenős hittérítés, amit a kereszténységtől látok, és ami most a történetben is megfigyelhető.

És ami kimaradt - eddig

Tegnap nagyon sűrű napom volt. Úgy indult, hogy éjjel végigálmodtam egy napot, de úgy, hogy voltam moziban, és az ott vetített animációs filmnek is láttam mind a 75 percét. A film amúgy nagyon rossz volt, nem volt lezárása, vagy hát volt, csak kritikán aluli. Ébredés után még órákig emlékeztem egyébként a sztorira, de ahogy távolodtam az ébredéstől, egyre kevesebb részletre, most meg már nem is tudnám megfogalmazni pontosan, miről szólt, de szerintem volt benne egy kivert kutya is. Mindenesetre nagyon mélyen alhattam, hogy ilyen életszerűen és részletesen tudtam álmodni. Ezt abból is gondolom, hogy 8:57-kor a mobilom csörgésére ébredtem, és míg magamhoz tértem az álomból, olyan érzésem volt, mintha egy lifttel két pillanat alatt megtennék 10 emeletet felfelé. Egy tanítványom keresett egyébként, szívességet kért, nem tudtam bevállalni, ezért megkérdeztem Livit, ő mit szólna. A végeredményt nem tudom, és még nem is írtam emilt, mert ennyire szétszórt vagyok. De fogok! Végleges ébredés ut...

Tony Curtis

Kép
meghalt. Élt 85 évet. Nem is akartam elhinni. Nekem ő tipikusan olyan ember, akiről azt gondoltam volna, örökké fog élni. Nyugodjon békében :(

Ünnepel a Google

Kép
Ma 50 éves a Flintstone-család! Ez meg itt a magyar főcím. Azért a magyar, mert én így ismertem, nekem ez volt az esték része, nem az angol: [embed]http://www.youtube.com/watch?v=RelBqwcw3x4&p=1131D9B0B57EA3F7&playnext=1&index=40[/embed]