LizaGazdija

Őszintén szólva nem tudtam, hogy ez eredetileg egy könyv, csak a rajzfilmről hallottam, amit az előzetes után nem mertem megnézni. Egyszerűen kikészültem tőle, hogy itt is ez a szemfixáció jön elő, és nem akartam látni, ahogy a kislánynak felvarrják a gombokat a szeme helyére. Most, hogy ismerem a történetet, könnyebb lenne megnézni is. A főhős Coraline, akit a szülein kívül mindenki Caroline-nak hív, és aki most költözött új házba. Az új szomszédai két valaha híres (vagy mégsem annyira híres) színésznő, valamint egy őrült öregember, aki váltig állítja, hogy egereket tanít be cirkuszi mutatványokra. Mindennek tetejében a szülők nem érnek rá foglalkozni a lányukkal, aki jobb híján felfedezőset játszik. Sikerül is felfedeznie egy másik világot, ahol ugyanaz a ház áll ugyanazokkal a lakókkal, mint az igazi világban, csak a lakók mások egy kicsit. Itt a szülők csak Coraline-nal vannak elfoglalva, fel is ajánlják neki, hogy örökre náluk marad. Ehhez csak egy aprócska formalitás szükséges:

Ezt a könyvet Dahl állítólag a kislánya, Olivia halálának hatására írta, igaz, 20 évvel a tragédia után. Ennek szerintem némileg ellentmond, hogy a főszereplő Dahl unokájának nevét viseli, bár nyilván fogalmam sem lehet, mivel mit akart mondani az író. (Még első évben németen mondta a kevés jófej tanárunk egyike, hogy valamelyik magyar író szembesült vele egy újságcikkben, hogy "ezzel és ezzel az író azt akarta mondani, hogy...", amire visszaírt az újságírónak, hogy "Akarta a franc.") A BFG a Big Friendly Giant rövidítése, ő az, aki elrabol egy Sophie nevű kislányt, hogy aztán megismertesse vele az óriások világát. Kiderül, hogy az óriások nem mind gonoszak, viszont mind férfiak, és hiába ijesztőek meg kegyetlenek, ők legalább a saját fajtájukat nem ölik meg, nem úgy, mint az emberek. A BFG (magyarul Habó, nekem ennyire jó nem jutott volna eszembe :( ) kilenc óriás szomszédságában él, akik mind kétszer akkorák, mint ő, valamint éjjelente embert falatozni járnak a vi

Csütörtökön olyan dugót láttam, amilyet még talán soha. Megnéztem előre az útvonaltervezőn, hogyan érdemes nekem az egyik külső kerületből a II. kerületbe jutni, és kaptam választ: három busszal, az össz menetidő pedig 1 óra 1 perc. Nekem 1 órám volt kereken átérni egyik helyről a másikra, de gondoltam, az az egy perc nem oszt, nem szoroz, annyit ki fog bírni a tanítvány, ha egyáltalán otthon lesz akkorra (sokszor késik 10-15 perceket). Az első busznak 15 perc alatt kellett volna megtennie az útját. A dugónak hála sajnos csak 50 perc alatt sikerült. Ekkor nekem még pontosan 5 percem volt odaérni az órámra (az elején 5 percet sétáltam is az első buszmegállóig), viszont már elfüstölt az agyam, és a sírás környékezett, valamint már írtam két sms-t, hogy csúnyán-durván nem érek oda, mert csúnya-durva dugó van. Az első átszállásnál az első buszom előtt állt a második, és hiába rohantam oda, a második elment. Mondjuk tény, hogy 12 perc helyett 3 perc múlva jött a következő, persze ez is a du