Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október 20, 2010
Kép
Homer Simpsonból követendő példa lett. Ez a belemagyarázás, ez meg a cáfolat. Ez meg Homer: De ő csak azért került most ide, hogy legyen a bejegyzésben egy kép is.

Mondtam én,

hogy a Humanic kell ide. Mondjuk most tele az egész bolt csizmával, mást alig lehet találni. Én viszont most még nem akarok csizmát venni, illetve leginkább hordani, mert ha már 10-11 fokban elkezdem, az első -2 fokos napon lilára fog fagyni a lábam. Azért ráakadtam egy cipőre, ami ha nem is gyönyörű meg csodálatos, de szerintem szép, és megfelelő méretű a sarka, tehát remélhetőleg talpgörcs nélkül tudok majd közlekedni benne. Ja, egyébként soha még annyi táskát nem láttam ebben az üzletben, mint most.

Új szokás

Liza valahogyan rájött, hogy ébredés után rögtön reggelizni szoktam a konyhában, mégpedig többnyire májkrémes/vajas/felvágottas kenyeret, ami ő nagyon szeret, és ennek megfelelően új szokást vett fel. Eddig vagy nem ébredt fel arra, hogy 6-kor felkeltem, vagy ha mégis, egy megvető pillantást vetett rám, aztán aludt tovább. De most! Kinyitja a szemét, összeszedi magát (kb. öt perc), kijön utánam a konyhába, és az addigra elkészült reggelim felét elkunyerálja, majd visszamegy a kosarába, és alszik tovább. Ravasz.

Két kép

Kép
Liza: Drezda: