LizaGazdija

Van itt egy olyan szabály/törvény, hogy egy főnek 15 nm kell egy lakásban. Persze nem járnak senki nyakára ellenőrizni, hányan is laknak X nm-en, csak pl. ha egy pár 30 nm-en lakik, és bejelentik a cégnek, amelyiktől bérlik a lakást (ha pl. cégtől bérlik), hogy babát várnak, könnyen lehet az a válasz, hogy a baba születéséig költözzenek ki, mert három ember akkora helyen nem lakhat. A mi lakásunk 43 nm, két szoba van, a mi szobánk egyben a nappali is, Flóra szobája meg elég pici, 7 nm. Nézegettük, hogy be lehetne oda zsúfolni még egy gyereket, de azért nem nagyon szerettük volna így csinálni, mert akkor már tényleg lépni nem lehet odabent, valamint lehetett rá számítani, hogy ha szólunk a cégnek a babáról (márpedig úgy lenne tisztességes), akkor elküldenek. Ezért aztán jelentkeztünk önkormányzati lakásra. Ez úgy megy, hogy az ember kap egy "cetlit", amin áll egy dátum, a kiadó lakásoknál pedig szerepel, melyik dátum a legújabb, amivel még lehet jelentkezni. Mivel nekem több m

Öt hete kaptam az első Pfizert, amikor Ausztriában kiemelt csoport lett a kismamáké. Mielőtt jelentkeztem volna, elolvastunk Tomival több tanulmányt, statisztikát, rengeteg hírt, plusz megkérdeztem a háziorvosomat* is, aki adott még egy sokadik tanulmányt, és azt mondta, mindenképpen adassam be, mert bár kevés még az adat, de eddig nem tudni oltási károsodásról sem a kismamák, sem a magzatok körében, viszont annak csúnya vége lehet, ha valaki terhesen elkapja a vírust. Ez utóbbit tudom, a hírekben is lehetett olvasni, és van olyan családtagunk, akinek a környezetében többeknél sürgősségi császár lett a vége a harmincadik hét körül, és három ismerősömnek összesen két olyan ismerőse is van, akinél hiába hajtották végre a császármetszést, végül meghalt. Nem tudom, otthon hogyan megy ez, de itt a kismamák külön soron jutnak el az oltásig, és előtte még van egy elbeszélgetés is egy nőgyógyásszal, aki elmondja, mik az eddigi tapasztalatok a kevés adat alapján, milyen oltási reakció várható,

Még van néhány saját szava/kifejezése, nagyon szeretem ezeket: - kémelnyetlen - temnak - [fáj a] dérdem - Teregessünk sárkányt! - és egy bónusz régebbi: pakok (kapok helyett)

Nem kedveljük egymást különösebben az orvosommal, nem is szeretnék sokáig nála maradni, csak a baba születése utáni 6 hetes kontrollig. Voltak már fura dolgok: nem túl kedvesen beszél velem, illetve sokszor igyekszik barátságosnak tűnni, de egy fél mondatot nem hallgat végig, nem érdekli, mit mondok, mit kérdeznék, csak az a cél, hogy minél előbb kipörgessen. Az sem szimpatikus, hogy mindig várni kell legalább 40 percet, de ültem már ott egy órát is, mire bejutottam. Terhesség alatt nem váltok orvost, ha nem muszáj*, meg azért olyan gyakran nem is találkozunk szerencsére. Megint úgy jártam, mint Flórával (akkor még egy másik orvosnál): a legutóbbi vérvétel után vastablettát írt fel a doki**. Igazán utálatos gyógyszer, a mellékhatásait simán "élvezem", ráadásul reggel kell bevenni, és utána minimum egy órán át nem javasolt a teljes kiőrlésű kenyér, a tej és úgy általában semmi tejtermék. Na, nekem évek óta a következő a reggeli rutinom eleje: kivakarom magam az ágyból, majd me

Flóra néhány napig itthon volt, mert eléggé köhögött, ma ment először újra. Már ébredés óta arra készült, melyik kis barátjának mit mesél majd az elmúlt napokról, többek között azt, hogy elesett, és sebes lett a térde, meg azt, hogy tegnap este beverte a fejét az ágyba. Már ekkor felmerült bennem, hogy megkérdezem, hogyan fogja ezt elmesélni, aztán az ovi felé félúton magától is elárulta: - Úgy fogom mondani, hogy "aua machen Bett". Jó, hát van még mit rajta csiszolni, de azért kifejezi magát :) Megérkeztünk, kérte, hogy menjek be vele. Beértünk, benéztünk a csoportszobába, Flóra csalódottan állapította meg, hogy az egyik kis barátja, M., egy hosszú, dús, hullámos hajú kisfiú nincs ott. Azzal vigasztaltam, talán később jön ma, és különben is, a másik kis barátja, A. már itt van. Ennek örült is. Leültünk cipőt váltani, egyszer csak nagy nevetgélés közepette kijött a szobából egy kisfiú tök rövidre nyírt hajjal, és nagyon mosolyog Flórára. A gyerek láthatóan nem értette, mi van

 Néhány havonta változik a rutin, illetve most majdnem egy évig ment ugyanúgy, de egy hónapja kicsit megint más lett. Ha én altatom, akkor meseolvasás után lekapcsolja a villanyt, becsukja az ajtót, befekszik az ágyába, én mellé, elindítja a telefonomon az ommozást, utána odabújik, és 20 percig, amíg megy az omm, mesél a babáról, majd kéri, hogy maradjak még egy nagyon kicsit, és közben "telefozzak". Ilyenkor én felülök az ágyában, ő meg egy darabig még hánykolódik ide-oda, aztán csak elalszik. Ritkán vannak variációk a témára, pl. tegnap este azt kérte, én meséljek a babáról. Elmeséltem, milyen lesz, amikor majd megszületik, miket tudunk együtt csinálni hárman, amíg még nagyon picike, és miket, ha már kicsit nagyobb lesz. Többek között mondtam, hogy amíg nagyon pici, tudunk neki például mondókázni meg énekelni. Erre Flóra (az éneklésre reagálva): "A Bóbitát! Meg a Pál, Kata, Pétert!" Amikor már felültem, hánykolódás közben felült, és simogatta a hasamat: "Simo

 Mert ilyenek is vannak. Emlékszem, a játszótéren ritkán mászókáztam, ha mégis, sosem mentem fel a mászóka tetejére, és a csúszdán sem próbáltam visszafelé felmászni, mert megállapítottam, hogy csúszik, tehát nagyot lehet esni, tehát veszélyes. Ehhez képest a gyerekem 2,5 évesen a közeli játszótér nagy gyerekeknek szánt felén két perc alatt feljutott egy brutál magas csúszdára (akkor még nem visszafelé), és lecsúszott. Az a picike kislány, aki lehetett vagy 80 cm ekkor, de nem tuti, hogy volt már annyi. Aztán pár hónapja, 3 évesen kipróbálta az ugyanitt található mászókát, fel is jutott (felnőtt) fejmagasságig. Most meg már a feléig simán felmegy, és mászna magasabbra is, csak kérem, hogy ne. Én persze állatira izgulok, amikor ott csimpaszkodik, és többször leesett már, de azt is ügyesen csinálta, nem ütötte meg magát. Pénteken megpróbált visszafelé felmászni a nagy csúszdán is (ez olyan 2,5 méter magas lehet), a feléig eljutott, aztán visszacsúszott. Ma megint megpróbálta: háromszor m

összemérjük a hasunkat. Egyikünké nő, másikunké nem :)