Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július 30, 2019

Merre halad ez a lány?

Kép
Július 24-én aludt először légzésfigyelő nélkül, és azóta is úgy alszik. Most már nagylány, elmúlt másfél éves - ezt a gépet egyéves korig javasolják, és amúgy sem tudnánk elvinni nyaralni, úgyhogy mindenképp le kellett állni róla, csak nehezen vettük rá magunkat, mert még elég élénken emlékszünk az elején a sok légzésvisszaesésre. Már magabiztosan feláll kapaszkodás nélkül, és elég sokáig tud álldogálni. Egyre többször próbál meg lépegetni is, és öt-hat lépés már megy fenékre ülés nélkül. Iszonyú büszke magára, mondjuk megértem, én is büszke vagyok rá. Alacsonyabb ágyra/kanapéra már simán felmászik, a mi ágyunkra még nem tud, de szorgosan gyakorol. Egyre többször szeretne egyedül, segítség nélkül enni, használja a villát és a kanalat is. Több-kevesebb sikerrel, persze. A névnapjára kapott egy babakocsit, mármint egy játékot, nagyon szép, fából van, picike, azt három-négy próbálkozásból megtanulta úgy tolni, hogy ne essen orra. Egész nap fel-alá cirkál vele a lakásban, elképesztően c