Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2014

Eddigi tapasztalatok és aggodalom

Nagyon jót tesz nekem ez a munkahely, máris sokkal nagyobb az önbizalmam, ha németül kell beszélni, mint eddig volt. Már nem vagyok lassú, csak a műszak elején, amíg bele nem melegszem, aztán már tök folyékonyan, tök kevés hibával mondom, ami eszembe jut. Írtam a csoportvezetőmnek, hogy karácsonyra mindenképp haza szeretnék menni, mert akkor már fél éve lesz, hogy utoljára láttam a családomat, és nagyon fontos nekem, hogy a karácsonyt velük tölthessem. A csoportvezető erre azt válaszolta (szóban), hogy még nagyon korán van ehhez (mások azt mondták, már most szóljak, nehogy más beelőzzön az ilyen jellegű igényével), és majd meglátjuk, mert ha kilencen vagyunk a csoportban, akkor pl. négy-öt ember nem mehet haza karácsonyra, mert olyankor sok a munka. Antje, a kisfőnök ugyan mondta, hogy ők a férjével egész karácsonykor itt lesznek, és szívesen dolgoznak, de ezt a csoportvezető elengedte a füle mellett. Mindenesetre azt mondta, eddig csak egy ember jelezte, hogy karácsonyra haza akar m

Nem vagyok építész,

Kép
és bár tök jó, hogy sokkal többet lehet most sétálni a Várban, mint eddig, azért ezek a megoldások konkrétan rondák. Szerintem. A lift se kutya a kert közepén, de ez a rozsdás hatású acél hogy néz már ki?! Az komoly indok, hogy így később majd jól el lehet különíteni a Vár eredeti részeitől, de könyörgöm... Ehh.

Megtaláltam Ruben üzenetét

A telefonomon a Hangouts átvette a hatalmat a gmail fölött, le se lehet lőni - amit a gmailemre írnak, pontosabban a chaten, azt mind lenyúlja a Hangouts, de értesítést nem küld róla, csak napok-hetek múlva, viszont a gmailből nem tudom előhívni sehogy sem. Idióta technika, na mindegy, nem ez a lényeg. Hanem az a lényeg, hogy aszongya: "I believe you have your apps (viber/whatsapp) with the hungarian number which I don't know, so I don't know how do you want me to send you the pictures." Tehát: "Azt hiszem, az appjaid (viber/whatsapp) a magyar számodon vannak, amit nem tudok, tehát nem tudom, mit akarsz, hogyan küldjem el neked a képeket." Basszus, ezt a stílust már! Egy telekommunikációs mérnöktől úgy amúgy. Megírtam neki, hogy nem használok se vibert, se whatsappot, viszont gondoltam, majd áttölti a gépére a képeket a telefonjáról, aztán elküldi e-mailben. Erről meg eszembe jutott, amikor hétfőn 7-re volt megbeszélve a couchsurfinges összeröffenés, én én

Betanítás, csapatépítés

Ma már tudok rendesen mozogni a hétfői kettlebell után, lassan elmúlik az izomlázam. Persze az lenne jó, ha nem elmúlna, hanem ledolgoznám, na de az még várat magára egy kicsit, mondjuk addig, amíg hozzájutok az első fizetésemhez, és megveszem a step padot, amit már mikor megígértem magamnak :)  Merthogy ma megkaptam az első fizetést, bankszámla hiányában egyelőre csekken, amit majd a bankban lehet beváltani. Én nem tudom, hogyan számoltak, de lényegesen több pénzt kaptam, mint amire egy heti tréning után számítottam. Szóval bőven lesz step pad meg lakbér meg ki tudja, még mi. Spórolás most még nem sok, de ha ügyes vagyok, még akár az is. Egy kevés. Antjénak nehéz így, hogy két kezdőt is kapott a nyakába, ráadásul nemcsak a mi e-mailjeinket kell egyesével ellenőriznie, hanem még két-három másik, kvázi kezdőét is, szóval ez így durva neki. Ma már ő is látta, hogy ez így nem jó, ezért megkérte a férjét, Petert, aki szintén itt dolgozik, hogy segítsen neki. Mi Irinával fél 12-től voltunk

Első igazi munkanap

Megvolt az első éles napom, illetve ez még mindig betanításnak számít, de rendes műszak volt, és a kollégáim között ültem. Valami elképesztően lassan telt el ez a nyolc és fél óra, mert alig volt e-mail. Amikor múlt héten belekukkantottunk a rendszerbe, 200 darab volt, ma a történet csúcspontján is csak 25, és mi Irinával nem nyithatunk még meg bármit, csak profilt meg előfizetést törölhetünk, esetleg egyszerűbb kérdésekre válaszolhatunk. De nemcsak mi unatkoztunk, hanem mindenki, aki a németesek közül bent volt. Antje, a trénerünk azért igyekezett lefoglalni minket, elmagyarázott egy csomó mindent, megbeszéltünk pár e-mailt, megmutatott egy-két összetettebb esetet is, hogy azzal mit kell kezdeni, ilyenek, de hát ezt nem lehet nyolc órán át húzni. A hangulat egyébként tök jó, nem lesz itt gond, legalábbis remélem. A közvetlen kollégák között van egy magyar lány, akinek kb. ugyanaz a története a német nyelvvel, mint nekem: valamikor nagyon magas szinten tudta, aztán hosszú évekig nem ha

A világ legviccesebb webshopja

Azt hiszem, rábukkantam. Azt mondja, ikszeljem be, hogy elolvastam a vásárlási és felhasználási feltételeket, majd amikor rákattintok nevezett dokumentumra, kiírja, hogy feltöltés alatt. Vajon sok vásárlójuk lehet?

Még egy poénos Dadus

Kép
Pamela Anderson vendégszereplésével :) Zseniális! 4x24: The Heather Biblow Story (Magyarul nem hagyja beágyazni, erre találjátok.)

Honvágy

Kép
Nagyon hiányoztok. Tökre nem jó sorrendben érzem ezeket a dolgokat, a harmadik hetemben többen is mondták, hogy az első hónap végéig lesz honvágyam, aztán már nem, erre itt vagyok két  hónapja, és még mindig, és most megint erősen. Egy csomóan mondták, hogy majd jönnek meglátogatni a nyáron, de nem jöttek. És ez most így rossz nekem. Reméljük, ha beindul a napi 8 és fél órás munka, akkor nem lesz időm ilyeneken gondolkodni. Addig meg zene. A könyvben énekli az egyik szereplő, és meglepődtem rajta, hogy nem ismerem, mert eddig abban a tévhitben éltem, hogy mindent ismerek a Beatlestől. Most már a Blackbirdöt is.

Állapot

Kép
Van munkám, ami ugyan nem nekem való (a komolyabb, gondolkodósabb dolgokat jobban szeretem), viszont nagyon hasznos lesz (feljön a beszédkészségem németből, emberek között leszek egész nap, nyolc és fél órát fogok ülni a fenekemen minden nap, szigorú, irodai körülmények lesznek, és én éppen ezt akartam kipróbálni, mert a tanítás ennél kicsit szabadabb, és kíváncsi vagyok, hogy bírom az ekkora korlátozást és szigort). Vannak ismerőseim, akik többsége ugyan nem marad már sokáig Máltán, de Málta átjáróház, itt csak az marad végleg, aki helyi párt talál (Paolo szerint legalábbis). Sikerül lassacskán leépíteni azokat, akik idegesítenek, pl. Ruben berágott, amiért megint megkértem, hogy ne érjen hozzám, miközben beszél, és most levegőnek néz, és jövő héten elutazik minimum egy hónapra, tehát nem lesz több feszkó, és bár utálok másokat megbántani, és rosszul is érzem magam ettől, akkor is azt hiszem, hogy én szóltam többször szépen, és bár ez kulturális különbség, egész nyugodtan figyelembe v

Végre péntek!

Ez a nap már valóban gyorsabban telt, mint az előző három betanítós. Főleg e-maileket írogattunk, és az a jó, hogy mivel tök kezdők vagyunk, jön visszajelzés. Nekem eddig kb. 60-70%-ban fogadta el a felettesem, amiket írtam, ami nem tűnik annyira rossznak (majd ha már nem leszek kezdő, akkor ez nagyon rossz eredmény lesz), viszont már látszik, hogy jó hosszú idő lesz, mire rendesen beletanulok. Betéve kell tudni mind a 100 mintát, és minden e-mail minden egyes pontjára ki kell térni. Tehát ha valaki azt kéri, hogy töröljük a profilját, majd hozzáfűzi, hogy dögöljünk is meg, akkor nemcsak töröljük a profilját, és erről értesítjük, hanem arra is kitérünk, hogy igazából mi nem vagyunk olyan köcsögök, mint amilyennek tart minket, mert ez és ez. Illetve hát nem ránk haragszik, hanem a randioldalra, de azt ő nem tudja, hogy mi nem a randioldal vagyunk, csak kiszervezték hozzánk az ügyfélszolgálatot. Abból a másfél órából, amikor meg kellett volna tanulni az oldal előfizetési rendszerét, egyi

Kicsit frusztrált vagyok

Magamba néztem Ruben kapcsán. Úgy látom, mindenki kedveli, egyesek egyenesen odáig vannak tőle, mindenhová elhívják, csak én vagyok egyedül, akit irritál. Jó, Kayt is, de Kay kicsit kiesett a társasági életből, hetek óta nem láttuk. (Velem azért kommunikál Facebookon, viszont Rubennek két hete semmilyen megkeresésre nem reagál.) Szóval elemeztem kicsit, mi bajom van vele. Az egyik bajom, hogy hiperaktív (ezt nem én mondom, ez hivatalos), és engem meg megőrjít, amikor valaki két pillanatig nem bír megülni a fenekén, folyamatosan tornászik valamit, vagy birizgál valami mást, de nyugton maradni nem tud. Az is zavar, ha valaki infantilis. Köztünk ilyen párbeszédek tudnak lejátszódni, mint a lentebbi. A szituáció, hogy a máltás vászontáskámból kikandikált egy csomag vécépapír - kénytelen voltam megvenni már kora este, mert tudtam, hogy mire hazaérek, minden zárva lesz, viszont elfogyott az itthoni készlet. - Juuuj, vécépapír! Mire kell az neked? - Szerinted? - Játsszunk vele, tekerjünk

Munkahely

Megy a betanítás. Ma elég sokat volt megbeszélésen a trénerünk, valamint a fő feladatunk az volt, hogy az e-mail mintákat olvastuk végig. Négyen ülünk a teremben, az egyik lány személyes ismerőse a trénernek, plusz az előző munkahelyén teljesen ugyanazt csinálta, mint amit itt kell majd neki, ezért az átlagnál is jobban unatkozik, amin úgy segít, hogy be nem áll a szája, facebookozik, az ott látottakat kommentálja, fényképeket mutogat a mellette ülőknek (nekem is), és a nap fénypontjaként lejátszik pár számot a telefonjáról. A zene akkor jött, amikor a tréner nem volt a helyiségben, nyilván. Az a helyzet, hogy nehéz úgy olvasni, ha melletted dumálnak, pláne akkor, ha a duma angolul van, amit olvasnál, az meg németül. De túléltem, nyilván, és már csak egy ilyen nap van hátra, ha egyáltalán. Viszont kiderült, hogy fizetést minden hónap 24. napjáig terjedő időszakra kapunk, ami azt jelenti, hogy ki kell vennem még egyszer nem kis összeget, mert amit első alkalommal kapni fogok, az igen-ig

Az milyen?

Két hete jelentkeztem állásokra, most jött is az egyiktől egy e-mail, hogy sajna nem szeretnének behívni interjúra, viszont a levelükben kedvesen Mr. Szabo a megszólításom. Ez mekkora parasztság? Konkrétan azt árulja el nekem, hogy meg sem nyitották az önéletrajzomat, mert ha megnyitották volna, nehezen hihették volna, hogy férfi vagyok. Attól függetlenül, hogy azóta van munkám, ezt bunkóságnak érzem.

Ma volt az első munkanapom-pom-pom

Hosszú és eseménydús napom volt, sejtitek, hogy ez mit jelent... Megvolt az első nap. Eligazítás, a cég történetének, feladatának és szerkezetének ismertetése, a főnökök és a részlegek bemutatása, majd a saját részlegünk trénerével az ügyfél (esetemben a randioldal) megismerése. Tizenegyen vagyunk újak, a másik tíz ember egyike a közvetlen kollégám lesz. Félig spanyol, félig német lány, Irina, otthon mindig spanyolul beszélnek, úgyhogy a németet szeretné csiszolni. Ez nekem kapóra jön, mert így beszédben ő is hibázik, ő is bizonytalan egy kicsit, így nem érzem magam tök hülyének. Ráadásul egyfelé lakunk, úgyhogy a nap végén együtt jöttünk haza, és akkor is végig németül beszélgettünk. Aranyos volt, amikor sokadszor használta a német szövegben a waitress szót, és én, a naiv megkérdeztem, hogy ezt is átvették-e (sok mindent átvesznek, pl. anyu-apu lehet Mum és Dad is, omg), mire ő: "Jézusom, úgy keverem az angolt meg a németet, hogy fel sem tűnik!"   Irinán kívül van még a

BBQ a parton

Kép
Iszonyú meleg van napok óta. 35 fok, de a páratartalom miatt negyvennek érződik. Ez azzal jár, hogy nyűglődöm. Délelőtt kb. 3-4 óra alatt lefordítok 1-2 órányi szöveget, aztán megebédelek, aztán ledőlök fél órára, aztán 3-4 óra múlva már ki is tudom nyitni a szememet. Olyan vagyok, mint akit fejbe vágtak. Az első két napban küzdöttem ellene, de most már úgy vagyok vele, hogy legyen, ahogy lennie kell, majd bepótolom később, amit most veszítek. Megvolt a nagy, nemzetközi, össznépi BBQ. A szabály az volt, hogy mindenki maga visz kaját és piát. Én vettem hozzá egy saslikot (itt kebabnak hívják), egy padlizsánt (ebből három szeletet vittem le, a többi a hétvégi ebéd) meg pár szem apró krumplit, plusz egy kólát, ki is jöttem kb. 4 euróból. Már 6 előtt egy kicsivel lementem a partra, de akkor még alig volt valaki. Kicsit beszélgettem azzal a pár emberrel, aztán azt hittem, elmegyek úszni, de nem. Valamiért minden couchsurfingesnek az én számom van meg, ezért kb. fél 7-től 8-ig folyamatosan v

Ha csak egy részt néztek meg A dadusból,

Kép
ez legyen az: Angolul értők előnyben, bocsi. Aki nagyon nem szeretné angolul, az nézze meg magyarul , bár szerintem borzasztó a szinkron. Lássuk be, nem volt könnyű feladat megfelelő magyar hangot találni Frannek, Sylviának és Yettának, nem is sikerült.

Fordítás

Amikor kiderül, hogy a szó, amit használni akarok, nem létezik, és nem ismerek rá szinonimát.

Emberek otthon és külföldön

A magyar lány, aki végtelenül okosnak gondolja magát, ezért minden állatságot elhisz, és lelkesen posztolgat hajmeresztő baromságokat a Facebookra, amikor meg nem, akkor szép képeket okos szövegekkel, amelyeknek az a lényege, hogy lesajnálja azokat, akik nem olyan okosak, mint ő, és nem tudnak olvasni a sorok között. A francia lány, aki visszajön a lakásba két napra, két adag mosatlannal érkezik (!), ezeket mind ki is mossa, és úgy közlekedik, mint egy elefántcsorda, csoda, hogy még össze nem dőlt tőle a ház. Komolyan mondom, amikor reggeli mosakodás céljából bement a fürdőszobába, úgy beb*szta maga után az ajtót, hogy azt hittem, leesem a székemről. És ezt így állandóan. UPDATE: És betette a harmadik adagot is, ő, aki két napra jött, így én, aki itt lakom, nem tudok mosni, ráadásul ha jól érzékelem, elhasználta a mosószert az utolsó cseppig. Hát, ez priceless. A máltai fiú, akinek mindenféle érdekes/ijesztő stressztünetei vannak, pl. körme gyakorlatilag nincs, annyira tövig rágta,

Ma csak vicceskedésre futja

Kép
Nem haladtam úgy, ahogy szerettem volna, mert se németezni, se fordítani nem tudok ebben a hőségben. (35 fok, irtó magas páratartalom, szóval mondjuk negyvennek érződik.) Cserébe végigaludtam a délutánt. Teljesen ki vagyok ütve. Aztán megnéztem este a Mrs. Doubtfire-t, és elszomorodtam tőle. Egyrészt azért, mert Robin Williams már nincs, másrészt azért, mert hiába pozitív kicsengésű a film, azért mégis végtelenül szomorú, legalábbis szerintem. Meg az is kicsit fura volt még, hogy Paolóval beszélgettünk kb. 5 percet a konyhában, szóba került a nagy, össznépi sütögetés is, amire mindketten megyünk (meg még kb. ötven ember, remélem, jó buli lesz), megkérdezte, mikor megyek, mondtam, szerintem fél 6 körül, mire ő: "Akkor én meg lemegyek fél 4 körül úszni, és te lehozod a tieddel együtt az én kajámat is fél 6-kor. Mit szólsz? Nem nagy gond?" Nem nagy gond, persze, csak nem szerettem volna extra intéznivalót a nyakamba, és én is szívesen úsztam volna, de mindegy. Persze így is fogo

Párbeszéd

Online, egy mélyen vallásos, olasz fiúval. Fiú: Te is katolikus vagy? Én: Nem, ateista. Fiú: Nem baj, a lényeg, hogy szép vagy. :D

Robin Williams (1951-2014)

Kép
Nagyon-nagyon szomorú :( Az is, hogy így döntött, meg az is, hogy egyáltalán eljutott arra a pontra, ahol felmerült ez a lehetőség. Különösen szomorú az, hogy egyszer azt mondta (láttam róla a videót, amint mondja): "Remember, suicide is a permanent solution to a temporary problem", vagyis "Ne feledjük, az öngyilkosság végleges megoldás egy átmeneti problémára". Úgy sajnálom, hogy ennyire kilátástalannak érezte az életét :( Talán az egyik első színész volt, akinek megtanultam a nevét, miután felfogtam, hogy a filmekben szerepek vannak, amiket színészek játszanak el. A Jumanjiból ismerem, azt a filmet nagyjából kismilliószor láttam, egy időben kívülről fújtam a szövegét. Ma este újranézem, úgy tervezem. Nagyon szerettem tőle a Holt Költők Társaságát, még angolórára is bevittem, mert úgy éreztem, ezt a filmet minden fiatalnak ismernie kell. És persze ott volt a Mrs. Doubtfire meg az Aladdin - az Aladdint talán régebb óta ismerem, mint a Jumanjit, de csak később j

Magyar közösség

Több oldal is van, ami a Máltán élő magyaroknak szól, ezek egyike most úgy döntött, ismerkedési lehetőséget kellene biztosítani a szingliknek. Tök jó ötlet, én örülök neki, még akkor is, ha nem tuti, hogy el tudok majd menni rá, meg az sem tuti, hogy egyáltalán el akarok. De hogy ezen is össze lehessen veszni... Hihetetlen. Az oldal adminja úgy oldotta meg a szingliknek szóló oldal elindítását, hogy az összes lájkolóját hozzáadta, majd kiírta, hogy aki nem szingli, esetleg nem Máltán van, lépjen ki. Hogy ebből milyen anyázás lett! Személyeskedés oda-vissza, olyan beszólások és sértések, hogy csak néztem. És közben azon gondolkodtam, miért kell nekünk minden szirszaron egymás torkának esni még külföldön is, ahelyett, hogy összetartanánk, és hogy vajon más népek is így működnek-e. Mindenesetre szomorú.

Jó eséllyel univerzális

jelenség, hogy jobbára nyomi pasikba lehet botlani. Máltán is ők vannak többségben, úgy tűnik. Azt mondja (egy ilyen Máltán élő külföldiknek szóló oldalon, privátban), hogy most nem keres komoly kapcsolatot, de szívesen elvinne vacsorázni, aztán úszhatnánk egyet, és ha jól érezzük magunkat, megnézhetnénk egy filmet nála vagy nálam. Aztakva! Jó, azt azért értékelem, hogy már az első levelében egyértelműsíti, mennyire tart, de basszus...

Ami ma kiderült

Annyira dekoncentrált vagyok ma, hogy maximum vicces tesztek töltögetésére futotta az erőmből. És akkora árkok vannak a szemem alatt, mintha hetek óta nem aludtam volna, ezzel az előbb szembesültem, fogmosáskor. 1. Ha Harry Potter-szereplő lennék, Hermione lennék. Nem egészen értek egyet, de ez csak egy játék, szóval whatever. "You are smart, intelligent and you handle it the right way. You are very sweet but you can also be a little too much when it comes to your knowledge.. You are a very loving person and deserves everyone's love back." "Okos és intelligens vagy, és ezt a helyén tudod kezelni. Nagyon aranyos vagy, de néha kicsit az emberek agyára mész azzal, hogy a tudásodat fitogtatod. Nagyon tudsz szeretni, és megérdemled, hogy mások is szeressenek téged." 2. Ha a Harry Potter világában dolgoznék, professzor lennék. Hú, de meglepődtem! :) "Congrats you're a professor! The title of Professor is given to members of the wizarding scientific

Borfesztivál és ismerkedés

Kép
Vallettában van csütörtöktől vasárnapig, mi tegnap este mentünk el rá a pénteki couchsurfinges csoporttal, plusz a lakótársammal, Paolóval. Jó kis program volt, és még én is találtam nekem való bort. Vicces, hogy bár nem voltam részeg, csak kellemesen spicces, ennyitől is el tudtam jutni oda, hogy "soha többet nem iszom". Talán azért, mert furcsán érzem magam így utána, és mert nem tudtam aludni. 4-kor feküdtem, 6-kor felébredtem, 11-ig bármit csináltam magammal, nem bírtam visszaaludni, 11-kor végre igen, és akkor 2-kor ébredtem fel legközelebb, és egész nap olyan vagyok, mint egy elvarázsolt molylepke, kóválygok összevissza, nem tudok figyelni, satöbbi. És mondom, nem voltam részeg, nem vagyok másnapos se, semmi, csak ez, hogy így felborult az alvásom, szétcsapta az egész napomat. Naplemente Valletta kapujánál A túloldalon már feljött a hold Bejárat: venni kell egy borospoharat, és onnantól kezdve zárásig annyi bort iszol, amennyit csak szeretnél Felső B

Híradó akkor és ma

Kép
Találtam egy cikket a Vezúv 1944-es kitöréséről. Szemléltetésül van benne egy korabeli híradórészlet. Érdemes megnézni. Annyira érdekes, mennyit változott a műfaj hetven év alatt! Egyrészt itt majdnem tíz perc szól erről az egy témáról, tehát van idő minden oldalról körüljárni. Aztán ott van az aláfestő zene, amivel megpróbálják átadni a hangulatot. Meg a hírolvasó szövege - ma ilyet inkább dokumentumfilmekben hallani. És az intonáció! Nem akarok megint azzal jönni, hogy régen minden jobb volt, de azért megvan ennek a varázsa, lássuk be. Angolul értők előnyben

Állásinterjú

Kb. az itt-tartózkodásom második hetében tette ki a Facebookra, az egyik "külföldiek Máltán" csoportba egy német nő németül, hogy munkatársat keresnek a cégénél, egy ügyfélszolgálatra, ahol csak e-mailben kell kommunikálni. Azonnal írtam neki, ő elküldte az önéletrajzomat a főnökének, aki küldött nekem egy tesztet (12 perc alatt 50 kérdés), plusz két e-mailt, amit felhasználók küldtek a cég másik ágának, ahol online hirdetéseket moderálnak, és azokra kellett válaszolnom. Aztán lett nagy csend. Négy nappal a teszt után megkérdeztem a Facebookon a német nőt, Antjét, tud-e valamit arról, mi történik, azt válaszolta, ne aggódjak, a kiértékelés sokáig tart. Aztán kiderült, hogy a magyar főnök szabadságon volt, de még mindig nem volt előrelépés, úgyhogy felhívtam őket, és akkor megígérték, hogy erre a hétre kapok időpontot interjúra. Kedden fel is hívtak, hogy péntek délelőtt mehetek. Úgyhogy miután megnéztem két és fél órányi Rexet eredetiben, és elolvastam 2/3 Kishont (A legjobb

Ikertornyok

Kép
Jó, annyira nem, mint mondjuk Keira Knightley és Natalie Portman , de azért eléggé. Fran Drescher (A dadus) és Sandra Bullock
Alister és Alex tegnap hazautaztak Angliába, véget ért az egyhetes nyaralásuk. Kedden elhívtak magukkal inni egy utolsót, ami nagyon jólesett, bár mondták, hogy a meghívás nemcsak nekem szól, hanem hívnak másokat is, és én is szóljak még embereknek. Szóltam Kaynek meg a magyar srácnak, akit a Couchsurfingről ismerek, de nem jöttek, Rubent meg nem kérdeztem meg, mert tudom, hogy jött volna, és ha csak én vagyok ott, Kay nincs, akkor nem lehet tőle megmaradni, annyira nyomul. Nem egészen úgy alakult az este, ahogy képzeltem, mert a csapathoz csatlakozó máltai lányok kissé elterelték a fiúk figyelmét, de azért Ali többféle módon kifejezte, hogy bejönnék neki. A végén öleléssel búcsúzott, ezek után Alex is, de rajta látszott, hogy nem érti, ez most mire fel van. Azóta többször is sikerült Alival álmodni. Semmi "olyat", csak az történik az álmokban, hogy tovább maradnak Máltán, és elmegyünk ide-oda. Az van, hogy ez már megint sehogy sem jó. Akinek tetszem és itt van, az nem te

Bajor Imre (1957-2014)

Kép
Szíven ütött a halálhíre. Szerettem, mert szerintem vicces volt, jól játszott. Leginkább a Heti Hetesből és a Pasik!-ból emlékszem rá. Ez utóbbit mindig néztem, szerintem jól sikerült sorozat volt. Sajnálom, hogy a Kicsihuszárnak ilyen rövid élet jutott. Nyugodjon békében!

Terv

Lesz jól fizető munkám itt, amiből félre tudok tenni sok pénzt (az a lényeg, hogy otthon soknak számítson), aminek egy részét arra fogom felhasználni, hogy miután decemberben hazamentem, elvégezzek két tanfolyamot. Az egyik az aerobic edzői lesz, ez már egészen tuti, a másikon még gondolkodom, talán fodrász vagy kozmetikus. Mert úgy látom, hogy most nagyobb igény van ezekre a szakmákra, mint a három diplomás bölcsészre, és én szeretnék olyan helyzetbe kerülni otthon, hogy szeressek otthon lenni, és ne kelljen azon izgulni, hogy ha megszűnik a nyelviskola, akkor nincs másik, amelyik ne kérne vállalkozóit, hanem alkalmazottként vagy adószámos magánszemélyként foglalkoztatna. Muszáj lesz lépni valamerre most már, tényleg. És nagyon szeretnék stepet oktatni. Biztos azért is, mert iszonyúan hiányoznak Krisz órái, kb. őrjítő, hogy kimaradnak az életemből, és ha jól érzékelem, hízom is, mert annyit eszem, mint eddig, viszont nem mozgok, csak heti 2x25 percet az eddigi 2x120 + 2 futás helyett.

Mormota

Ezen a hétvégén durván sokat aludtam. Jó, tegnap nem, mert 7 órát, egyszer négyet, egyszer hármat, de ma... Ma 10 órával indítottam, és később még beneveztem kettőre. És Mamával meg rengeteg csokival és sütivel álmodtam. Nem kizárt, hogy édességhiányom van, pedig eszem itt is édeset pont eleget, talán még sokat is. Hmm, fura vagyok.

A két Lotti (1993/1994)

Kép
Az a tanulság, hogy gyerekkori kedvenceket nem nézünk újra felnőtt fejjel, mert nem és kész. Erre már A farm, ahol élünk esetében is rájöttem, de úgy tűnik, azóta elfelejtettem. És akkor még nem említettem, hogy kinyomoztam az amerikai változat címét (Apád-anyád idejöjjön, mindig Rékáéknál néztük, most már erre is emlékszem), és meg fogom nézni, tanulság ide vagy oda. Szörnyű. Fent van a film youtube-on, de akadozik a kép, csúszik a hang, élvezhetetlen. Sehol máshol nem találtam meg, csak magyarul. Úgyhogy akkor megnéztem magyarul. De ez nem az a szinkron, amit én ismerek, és közelébe sem ér a réginek. Vannak a filmben számomra ikonikusnak tűnő mondatok, amik úgy voltak jók, ahogy eredetileg voltak, és most gagyik lettek. Pl. "Es gibt Momente im Leben, wenn man die Notbremse ziehen muss", ami szó szerint azt jelenti: "Vannak pillanatok az életben, amikor meg kell húzni a vészféket", és a régi szinkronban ezt is mondták. Az újban? "Vannak pillanatok az