Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január 14, 2014

10. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál - eredmény

Tegnap este fel is kerültek az eredmények  meg még néhány kép . Én az "A" műsorból, amit láttam csütörtökön, két fellépőnek adtam volna aranyat, a Casselly-testvérpárnak és Super Silvának, aki fejjel lefelé rohangált a plafonon, és baromi ijesztő volt a mutatványa. Cassellyék aranyat is kaptak, Super Silva ezüstöt. Simet László, aki a másik műsorban lépett fel, de akinek láttam ősszel a mutatványát, és szintén zseniális, ezüstöt nyert. Az igazgató fia, Richter József Jr. aranyat kapott, amit én a magam laikus szemével nem érzek indokoltnak, de azzal együtt, hogy a beszámoló szerint most először kapott aranyat Budapesten magyar produkció, pedig ez már a 10. ilyen rendezvény, el tudom képzelni, hogy tényleg olyan jók voltak a zsűri megítélése szerint. Lehet, hogy itt is nézik a bevállalt kunsztok nehézségét is, mint a műugrásban, és akkor egy olyan szám, amiben több a nehéz kunszt, de több a rontás is, magasabb pontszámot kap, mint egy olyan, amiben kevesebb a nehéz kunszt, így...