Mint már említettem, kb. tizennégy évesen egyszer elkezdtem az első kötetet, és - most már pontosan tudom - a harmadik fejezet közepén le is tettem, hogy ez nagyon unalmas, hogy lehet ezt végigolvasni. Még a pontos jelenetre is emlékszem, aminél eldobtam a könyvet, mert nagyon viccesen hatott, amikor elmentünk a moziba megnézni az első filmet, és ez a jelenet kb. az ötödik percben már el is jött. Azóta többen megerősítettek abban, hogy a könyv eleje nagyon nehezen haladós, Dani még javasolta is, hogy ugorjam át az első 50-60 oldalt, és onnantól már jó lesz. Most megint belevágtam, végül angolul, mert nagyon jutányos áron kaptam meg az egy kötetben kiadott három könyvet. Na most, ha szokásom lenne az ilyesmi, már tövig rágtam volna a körmöm az első néhány fejezeten. Most is megismertem azt az ominózus jelenetet, és elképzelni nem tudom, hogy lehet pont ott letenni a könyvet. Meg most már Danit sem értem, hogy ő mire gondolt, amikor azt mondta, hogy a könyv eleje unalmas. Vasárnap kezdte...