LizaGazdija

A második estén étterembe mentünk. Gyanúsan üres volt a hely: egész ott-tartózkodásunk alatt egy fia vendég nem tért be rajtunk kívül. Ettől függetlenül jókat ettünk: anyu apró halakat, apu rablóhúst, mi Tomival tenger gyümölcseivel súlyosbított spagettit. Ez utóbbiról annyit mindenképp érdemes elmondani, hogy a Nápolyban kóstolttal ellentétben nagyon finom volt. Érdemes volt tenni még egy próbát. A háttérben egyébként horvát kocsma- és népzene szólt, kifejezetten hangulatos volt, tetszett. Úgy tűnt, mintha a horvátoknak vidámabb népdalaik lennének, mint nekünk. Ilyenkor mindig eltűnődöm, miért vagyunk mi ilyen mélabús nép, de ez most mindegy. Lényeg, hogy kellemes étteremben jót ettünk, ráadásul nem is drágán. A harmadik estén aztán főztünk. Mindig szoktunk vinni zacskós ételeket, amiket csak be kell hajítani a vízbe, aztán várni, míg elkészülnek, ez mindig beválik. Merthogy van apunak egy jó kis kempingfőzője kis gázpalackkal meg két gázégővel.

Mivel már minden készen volt, gyorsan lesereglettünk a partra. Horvátországban többnyire sziklás tengerpart van, amit én azért szeretek, mert bár a szikla marha kemény még polifoamon keresztül is, nem telik meg minden porcikám homokkal, és nem kell órákig szedegetni innen-onnan az apró kavicsokat. Közvetlenül a III/72 mellett van egy szuper lejárat a partra, és a III/72-től kicsit jobbra egy szuper, kora reggeltől este fél 6-ig árnyékos rész található. Úgyhogy estig az árnyékban ültünk meg fürödtünk, és közben lazultunk. Kivéve Tomit, aki a függőágyban aludt, meg aput, aki a sátorban. Aztán estefelé ők is lejöttek, és kipróbálták, milyen a tenger. A tenger kellemesen langyos, és még mindig nagyon sós. És sok benne a süni. Süni ellen érdemes védőcipőt húzni a lábunkra, mert akkor részben a gumitalpat szúrja át a tüskéjével, ha belelépünk. Az nem olyan jó egyébként, ha ez történik, mert akkor csipesszel kell kiszedegetni az apró tüskéket, ami kicsit fáj, meg hosszadalmas is. Apunak példá...

Talán 14 éves voltam, amikor először olvastam Updike-tól az Eastwicki boszorkányokat. Nagyon tetszett, részben azért, mert úgy éreztem, most aztán már felnőttnek tartanak a szüleim, hiszen megengedték, hogy elolvassam, pedig micsoda jelenetek vannak benne. 22 évesen a szakdolgozatom írása közben újraolvastam. Nagyon nem tetszett. Sőt. Kiakasztott. A "felnőtt" jeleneteknél nem értettem, nekem ezekről miért kell tudni, és a szereplők sem voltak már szimpatikusak.