Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július 18, 2010

Jelszavas

Az fogadtatásrúl Előzmények Szóltunk Tomi anyukájának, hogy amikor hazajövünk, először anyuékhoz megyünk majd fel, hiszen a házuk előtt áll az autónk, de megyünk hozzá is, megmutatjuk a képeket, és elmesélünk mindent. Tomi anyukája kulcsot kapott a lakásunkhoz valamikor egy-két hónapja. Ennek egy feltétele volt: nem rakhat rendet, nem takaríthat, és nem pakolhat el semmit a lakásban. Szentül megígérte. Elutazás előtt megkértük, kb. kétnaponta jöjjön majd át, szedje ki a leveleket a postaládából, etesse meg a halakat, lássa el Rozit, valamint locsolja meg a virágokat. Most már ismerjük az előzményeket, a feltételt és a megbízatás részleteit. Lássuk akkor a medvét! Nem haladunk végig időrendi sorrendben, de az első esemény, hogy anyuéktól visszatérve felmentünk hozzá is. Beléptünk, köszöntünk. Ült a konyhában a tévé előtt, felénk sem tekintett, vissza sem köszönt. Nekem a hajamig szaladt a szemöldököm, anyu kicsit azért másként fogadott (hosszú percekig ölelgetett minket, valamint egész ...

Nápoly utáni hazaérkezés

Csütörtökön fél 5-kor keltünk, hogy két órával a 8:10-es indulás előtt a reptéren legyünk. Mivel én éjfélig pakoltam, aztán 1-ig papír alapra blogoltam, nem voltam nagyon kipihent, meg Tomi sem, aki a bepakolást még végignézte, aztán elaludt. Megállapítottuk, hogy hajnalban, amikor még éppen csak pirkad, a sirályok ellepik a várost, és ez valójában meglepő és szép is. Egy taxisofőr odajött hozzánk, amikor a megállóban álltunk és vártuk az Alibust, és azt mondta, az Alibus drága, mert az fejenként 3 euró, de ő bezzeg 10 euróért kivisz kettőnket a reptérre tíz perc alatt. Mivel az Alibus menetideje kb. 6 perc, sosem derült ki többé, miért is előnyös nekünk a taxis ajánlata, aki a visszautasításon felizgatta magát, és megpróbált bosszút állni: elkezdte magyarázni, hogy az Alibus nem ott áll meg, hanem pár sarokkal (?) arrébb. Nyilván az volt a terv, hogy elmegyünk addig, elhúz mellettünk az Alibus, aminek a megállójából elküldött előtte minket, ettől azonnal késésben leszünk, és kénytelen...