Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február 3, 2010

Diplomaosztó

Fent van a honlapon a dátum. Február 25., csütörtök. Holnap körbetelefonálok mindenkit, hogy aznapra kérjen szabadnapot, mert nagyon-nagyon kéne, hogy mindenki ott legyen, aki fontos nekem. Csak hogy fanyalogjak egy kicsit :), elmondanám, hogy jobban örültem volna egy szombati napnak, amikor például senkinek semmilyen szervezésébe nem kerül, hogy eljöjjön. Húúú, ezt holnap nagyon el kell kezdeni szervezni, mert holnap már csak 21 nap lesz addig, és fontos, hogy mindenki minél előbb kezdhessen intézkedni. Na, most legalább van még egy dolog, amin izgulhatok :D És addig még egy kosztümöt is szereznem kell, mert Tomi szerint kicsit gáz a ballagókosztümöm. Igaz, mások megdicsérték, hogy csinos, de nekem azért számít Tomi véleménye, ezért ha ezen múlik, szerzünk nekem másik kosztümöt :)

Nemet mondani

még nem tudok. Ebből adódik az, hogy jelenleg három helyen dolgozom, valamint német műszaki szöveget próbálok magyarra fordítani. Tomi szerint ez utóbbi működésemmel minimum a Leiter Jakab-blogra felkerülök, de súlyosabb esetben akár a fél hetes hírekben is benne lehetek. Hát, én azt remélem, ennyire nagy hibát azért nem tudok véteni. Kétségtelen, hogy jó lenne, ha előttem lenne a gép, és meg tudnám nézni a különböző alkatrészeit, mielőtt kiválasztom a szótár által felkínált három tök különböző lehetőség közül, hogy akkor miről is beszélek. Az vigasztal, hogy a megrendelőm azt mondta, nem kell neki szakkifejezésileg tökéletes fordítás, csak azt szeretné, hogy amikor a bal oldali gombot kell megnyomni, akkor az legyen odaírva, hogy a bal oldalit nyomja, ne az, hogy a jobb oldalit. Szombat a határidő. Két hetem volt rá, most van szerda, ma kezdtem bele komolyan. Ez abszolút nem jellemző rám, de amíg az államvizsgára készültem, nem nagyon volt kapacitásom erre, az államvizsga óta meg szab...

Levelek

Szeretném, ha a postás a Gipsz Jakabnak címzett leveleket és számlákat a Gipsz Jakab feliratú postaládába tenné, nem pedig a Gipsz Jánosné Gapsz Gizella feliratúba. Akkor talán nem tárolnánk két napig Gipsz Jakab telefonszámláját, mielőtt arra kerülne a sor, hogy fel akarjuk bontani, és így felfedezzük, hogy nem a mi számlánkat tároljuk már két napja. Levelet hozott a posta az ELTE-től. Én boldog izgalomban téptem fel a borítékot, egészen büszke is voltam az egyetemre, hogy már február 3-án tudatják, mikor lesz a diplomaosztóm, és már végig is gondoltam, ki mindenkinek fogom megírni/megtelefonálni a nagy hírt, amikor is kiderült, hogy csak a tavalyi ösztöndíjamról írtak egy összesítést, amelyet aláírva legyek kedves visszajuttatni nekik másfél hónapon belül. Nem vagyok rájuk büszke.