Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember 13, 2016

Roald Dahl 100

Ha még élne, ma lenne 100 éves Roald Dahl, aki az egyik kedvenc íróm ❤ Ez itt egy viszonylag jó kis megemlékezés róla, bár van benne pár furcsaság/hülyeség. Szerencsére még akad olyan Dahl-kötet, amit nem olvastam, úgyhogy még idén megpróbálok beszorítani egyet-kettőt, nehogy pont a születésének 100. évében ne olvassak tőle semmit. És persze mindenképp meg kell nézni a Szofi és a HABÓ filmváltozatát.

Szeptember 11.

Nem semmi, hogy már 15 éve volt. Ez is olyan esemény, hogy kb. mindenki emlékszik, mit csinált éppen akkor. Én például pont hazaértem, és bekapcsoltam a tévét, miután az első gép belerepült az egyik toronyba, és élőben láttam, amikor a második becsapódott a másikba. Döbbenetes volt, nem is akartam elhinni, hogy ez a valóság. Órákon át néztem a tévét, teljesen sokkolt, amit láttam, és csak azért álltam fel a tévé elől, mert épp beteg voltam, és mennem kellett a háziorvoshoz, aki 6-tól rendelt. Emiatt emlékszem arra is, hogy ez egy keddi nap volt. A buszon azon gondolkodtam, vajon a többi ember, aki körülöttem utazik, tud-e már arról, hogy mi történt. A képkockák közül az maradt meg legélesebben, hogy két nő a tornyoktól nem messze egy kocsi mögé bújik el, és odarohan hozzájuk egy pasi, kitaszigálja őket onnan, és kiabál, hogy ott nem biztonságos, menjenek onnan. Nem értettem, miből gondolták, hogy ott jó lesz nekik, az apokalipszis közepén egy kocsi mögött. Amikor később arról olvastam ...