Azt álmodtam, hogy megint gimis vagyok, és éppen összejövünk egy volt osztálytársammal. Erre amúgy tényleg volt esély, de aztán mégsem úgy alakult egy kb. 2 perces jelenet következtében, a résztvevőknek azóta is hálás vagyok :) Szóval ismerkedtünk, barátkoztunk, mindenfélét csináltunk együtt, mindig együtt jártunk haza (volt ilyenre példa amúgy is), és volt egy macskája. Egy fehér perzsamacska, azt hiszem. Ez egy nagyon agresszív, gonosz dög volt, és az életemre tört. Pl. utaztunk a 23-as buszon, és egymás mellett ültünk. Az ölében volt a macska, és egyszer csak felállt a két hátsó lábára, megfogta a két mellső mancsával a karomat, és gonoszul vigyorgott rám. Amikor pedig el akartam húzni a karomat, belém vájta az összes körmét, és beleharapott a vállamba. Erre mondtam a srácnak nevetve, hogy "Félek a macskádtól." Amire ő: "Tudom, bocsi." Ez így ébren nagyon vicces, álmomban nem annyira volt az. Aztán megsimogattam a lábát, hogy semmi baj, és a hátralévő eseménysor ...