Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március 30, 2010

A nap

mérsékelten jól indult, nem volt katasztrófa az órán, bár elég furán nézett rám a csoport, hogy mit akarok én itt az általános angol nyelvi feladataimmal. Viszont kiderült, hogy legközelebb két hét múlva kedden érnek rá, hehh, így csütörtökön nem kelek korán, hurrá!!! Most össze kéne kapni magam. Vár még rám három óraterv megírása, ha tempósan csinálom, ez egy óra munka, aztán még fél óra lesz kb. az értékelések megírása, de csak 14 emberét fogom megírni, hiszen nincs teljes névsorom. Az, hogy mennyire fáradt (vagy inkább álmos?) vagyok, azon mérhető le, hogy az időutazóban drámai részhez érkeztünk, mellesleg a fejezet közepén járok, ennek ellenére amint hazaértem, letettem a könyvet, és nem nagyon rohanok befejezni azt a részt, nem vagyok túl izgatott. (Pedig amúgy nagyon jó könyv, hiába volt meg a 100. oldal környékén az első nagyon amerikai jelenet, amikor mindenki feláll és tapsol. Utálom ezeket a jeleneteket, a hátamon feláll tőlük a szőr, nyááááál. De mint mondtam, csak egy ilyen

Olvasom a híreket

Nagyon szomorú lennék, ha a gyerekemnek kötelező lenne a hittan az iskolában. Remélem, ez nem jön el, hiába vannak sokan, akik mondogatják, hogy az lenne minden baj megoldása.

Holnap

Reggel 7.30-tól 9.00-ig óra, fél 10-re hazaérek, onnantól 1-ig várom a szerelőt, közben készülök a holnapi két órára meg a holnaputáni elsőre, plusz értékelést írok egy 20 fős csoport minden egyes tagjáról (eddig már kb. 5 alkalommal találkoztunk), aztán megebédelek, aztán elmegyek az első órámra, aztán a másodikra, ami előtt lesz 45 percem, és azt mind az értékelések átírogatásával töltöm majd, juppííí, aztán órán leszek 6-ig, és Tomi nem fog tudni értem jönni, mert 6-ig dolgozik kivételesen, szóval az angolos cuccal loholok az Aréna Plázába, mert nyertem két mozijegyet az Ahol a vadak várnak című film one and only vetítésére az origótól - na ez az egy pontja van a holnapnak, amit várok, aminek örülök. A moziból 9-re hazaérünk, ha mázlink van, és remélem, nem leszek nagyon éber vagy ilyesmi, és bedőlünk az ágyba azon nyomban. Ha már itt tartunk, szerdán reggel kezdek 7.30-kor, fél 10-kor rohanok az ELTE-re, esetleg az APEH-be, valamikor (gondolom, dél körül) hazaérek, megebédelek, és