Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: április 7, 2012

Betegnapi program

Délelőtt fekvés meg alvás volt, közben két részletben letakarítottam a két konyhapultot, meg elmosogattam. Nagy szívfájdalom nekem, hogy idén elmarad a tavaszi nagytakarítás, de egyszerűen nem lesz mikor így, hogy szerdán kinyuvadtam, úgyhogy csak kisebb takarítás lesz, tehát pl. nem fogom kipakolni és kimosni a konyhaszekrényeket. Délután elmentem kozmetikushoz, mert 3 hete beszéltük meg az időpontot, és nem akartam már variálni, meg amúgy is kíváncsi voltam, tényleg elmúlik-e az a nagy bőrszárazság attól a kezeléstől, amit javasolt. Holnap kiderül. Utána elmentem vásárolni Tomival, ami arra jó volt, hogy kiderüljön, a szerda óta nem evés eléggé legyengített ahhoz, hogy másfél óra sétálástól nagyon elfáradjak. Amióta beteg lettem, még ráadásul a csípőm és a derekam is úgy fáj, hogy alig bírom, ezt amúgy nem is értem, de nagyban megnehezítette ez a tény a helyzetemet. Aztán meg visszamentünk egy kutyusért, akit Tomi talált elgázolva, csak akkor éppen nem volt ideje állatorvoshoz vi...