Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus 4, 2009

BA, MA, PhD

"Régi" kredites képzés? Viccelsz? Azt ki nem szarja le? Minek róla információkat közzétenni? Ugyan. Hiszen abból a 10 félévből, ami az utolsó régi kreditesek kétszakos változatainak rendelkezésére áll a képzés elvégzésére, még van 2, azaz KETTŐ félév. Ennek ellenére az ELTE-BTK hivatalos honlapján egyetlen büdös szó nem esik rólunk. Hát még a német szakos honlapon. Azt részletesen, több dokumentumon keresztül tárgyalják, hogy BA így, BA úgy, MA amúgy, de hogy nekem hány oldalas szakdolgozatot kell írnom, azt álmodjam meg vagy nem tudom, de erre vonatkozó információért feltúrhatom akár a netet is, úgysem találok semmit. Gusztustalan, mindjárt hányok. Kedvem lenne beperelni az egész bagázst, amiért nem biztosítják a képzés befejezéséhez szükséges feltételeket (mert ugye nuku infó), de nem teszem, mert azzal elérni nem lehet semmit, maximum azt, hogy az életben ne kapjak németes diplomát. Ez meg nem éri meg. Egyébként az amerikanisztikás honlapon érdekes módon lehet az én képzés...

Madonna

Szerintem egészen döbbenetes. Most már ott tartunk, hogy egy Madonna-koncert megszervezése is megoldhatatlanul nagy feladat ebben az országban. Mert a Debrecen meccse fontosabb, mint az, hogy esetleg híre megy ennek az "incidensnek" a világban. Bár lehet, hogy nekünk már tényleg mindegy. Pedig állítólag helyre lehetne állítani a gyepet 2-3 hét alatt, amennyi a koncert meg a meccs között van. Szomorú, elég szomorú.

Krimik

Régen imádtam a krimiket. Volt egy időszak, amikor csak krimit olvastam és néztem. Most meg arra lettem figyelmes, hogy a tévés krimik egész egyszerűen untatnak. Gondolkoztam, mi lehet ennek az oka, és rájöttem. Sherlock Holmes, Miss Marple, Poirot és Columbo logikával nyomoznak. Nyomok után kutatnak, és ha megvannak a nyomok, akkor eltöprengenek rajta, miért is nyomok azok, mi közük a bűntényhez, mit bizonyítanak, miért és hogyan. Ez teljesen izgalmas, mert a detektívvel lehet gondolkodni, és lehet örülni, ha kitaláljuk, mi lesz a dolog vége. Ez alól Columbo kicsit kivétel, mert rögtön a film elején megmutatják magát a gyilkosságot, de ettől még izgalmas marad, hogyan jön rá a hadnagy a logikája segítségével, hogy ki és miért ölt - hiszen ő nem látta a film első öt percét. Ehhez képest a modern krimik, főleg a 25 percesek, kb. a következőből állnak. Meghalt X. Megölték. Nyomot találunk. Beküldjük a laborba. A DNS-t/ujjlenyomatot lefuttatjuk a hipermodern adatbázisunkban, és már van is...