Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december 15, 2012

Amikor volt a névnapom-pom-pom

Kép
Az egy nagyon jó nap volt. Mondjuk nem indult jól, de aztán megjavult. Ezután egész nap ajándékokat kaptam, pedig a napján nem szoktam, ezért nem is gondoltam, hogy most fogok. Ráadásul az ajándékozók egy részétől arra sem számítottam, hogy számon tartják a névnapomat. Amikor kitámolyogtam az előszobába, ez a látvány fogadott: Éva néni hagyta itt, amikor reggel jött Marcit sétáltatni. (Róla tudtam, hogy tudja, mikor van névnapom, nyilván.) A karácsonyi kaktusz gyönyörű ezzel a sok bimbóval, alig várom, hogy kinyíljanak :) A csomagban meg csoki volt és ajándékkártya a Libribe, úgyhogy az ünnepek után majd el is ballagok hozzájuk, és választok valami szépet a kívánságlistámról, amit más nem választ. Egy csomó finom csokit kaptam :) Nem mondom meg, kiktől, mármint a Raffaellót nem árulom el, de azt elmondhatom, hogy a macskanyelvet két tanítványomtól, a másik csokit meg a témavezetőmtől, Andi nénitől. És akkor még nem is szóltam arról a csokiról, amit szerdán kap...

Apró öröm

Kép
Vettem Esztitől három pár fülbevalót, darabját 700 Ft-ért. Évek óta nézegettem már őket, de mindig úgy gondoltam, hogy nem merném hordani őket. Most rászántam magam. Nagyon átgondolt választások ám ezek. Mumin mindig kedves emlék volt nekem, de amióta elkezdtem a könyvsorozatot, határozottan szeretem, ezért kellett nekem ilyen fülbevaló. A Cheshire Cat az Alice egyik legjobb szereplője, az egyik kedvencem mind a könyvben, mind a rajzfilmben, ő ezért kellett. A harmadik meg, azt hiszem, szépen ábrázolja a jelenlegi állapotomat, az meg ezért kellett. Amúgy volt hozzájuk még egy kedves kis matrica is, egy kis felhő meg egy nagy szivárvány, ezt mindjárt fel is raktam a hűtőre, amint észrevettem. Eddig a Mumin egyszer volt a fülemben, a kislány háromszor, a Cheshire Cat még egyszer sem, de ami késik, az jön. A Mumint a suliba vettem fel, és a csoportjaim és a kollégáim közül (mintegy 30 emberrel találkoztam aznap) csak egy ember tudta, ki is ez a kis figura, viszont többen megdicsé...