LizaGazdija

Az oviban most jön másfél hét szünet, legközelebb jövő pénteken megyek, és akkor is csak egy csoporthoz. A gyerekek többsége édes, lelkes, helyes, igazából csak egy végtelenül szemtelen kisfiúval találkoztam eddig. Vittem ezen a héten egy Pán Pétert meg egy Suzy és Tekergőt, és ahol igény volt rá, ott felolvastam több-kevesebb gyereknek. A mai egyik csoportban úgy volt rá igény, hogy az egyik kislány az ölembe ült, ami eléggé meglepett, bár jólesett. Aztán ugyanez a kislány később még kétszer odajött hozzám, és átölelt (egyszer a lábamat :D - jó, hát azt éri fel kényelmesen, mert még pici). Ez is érdekes, mert a szemtelen kisfiú meg fintorogva nyöszörgött, amikor ma bementem hozzájuk, hogy ne már, ne legyen már angol. (Nem is volt, csak az óvodavezető pont náluk volt, nekem meg kellett az aláírása.) A telefonálás ma igen stresszesre sikerült, mert jóval hosszabb és összetettebb volt a kérdőív, mint amiket eddig csináltam. Konkrétan 10 perc volt végigérni rajta egyszer, hát, az durva.

Kb. két héten át minden nap kerestek rejtett számról a magyar számomon, mindig reggel 9 és fél 10 között. Nem vettem fel, mert egyrészt Ausztriában az nagyon drága mulatság, másrészt rejtett számról érkező hívással eleve nem foglalkozom. Eleinte csak megvártam, míg elhallgat a telefon, később kinyomkodtam a hívást, illetve az ovis napokon csak utólag láttam, hogy megint volt. Bosszús akkor lettem, amikor egyszer pont alhattam volna reggel 10-ig, és akkor is felébredtem 9-kor erre a nyomorult hívásra. Most hétvégén otthon voltam, és vasárnap reggel 9-kor is megjött a csodálatos hívás. Felvettem, beleszóltam, mire egy darabig csend volt, majd letették. Azóta nem kaptam ilyen hívást. Hát, azért ez elég fura, nem is nagyon tudom megmagyarázni magamnak, mi lehetett. Úgyhogy inkább csak örülök annak, hogy leszállt rólam, bárki volt is az.

Az oviban az egyik csoportba késve érkezett meg egy nagyobbacska kislány, mégpedig zokogva. Azt zokogta, hogy mama, mama, és kapaszkodott az anyukájába, akinek úgy kellett lefejteni magáról a gyereket. Én értem, hogy az elején a beszoktatási időszakban ez természetes, meg azt is értem, hogy később is lehet a gyereknek is rossz napja, amikor így üvölt akár a semmin is, de hogy szívettépő lehet így otthagyni a gyereket az oviban, az is biztos. Aztán lehet, hogy pont nem, mert a szülő pont ismeri a gyerekét, és pont tudja, hogy semmi komoly, csak ma bal lábbal kelt fel, és az nála így néz ki. Amúgy a pici, kezdő ovis kislánnyal is találkoztam az udvaron, azzal, aki két hete sírdogált az angol közben, múlt héten meg hajlandó volt fogni a kezemet, és úgy odajönni a körbeülős sarokba, miután kb. negyed órát beszélgettem vele. Most egy másik kicsivel álldogált az udvaron, kérdeztem, olvassunk-e (volt nálam egy Suzy és Tekergő, biztos, ami tuti), mire a másik kicsi bólintott, én kinyitottam