LizaGazdija

Ma egészen béna voltam, részben azért, mert nagyon hamar elfáradt a karom. Lehet, hogy azért, mert ma csak hárman voltunk, így mindenkinek végig saját szalagja volt, és gyakorlatilag másfél órán át megállás nélkül azon lógtunk meg húzkodtuk magunkat. De mivel a másik két lány nem fáradt el olyan hamar, mint én, gondolom, más ok is lehetett, talán az, hogy nem volt jó napom, és nagyon leeresztve érkeztem meg. De mindegy is, a lényeg, hogy sok bénázás után ugyan, de azért minden pózt sikerült megcsinálom, amit ma kellett. Most már tuti, hogy szeretnék menni a második szintre is, csak most pont nincs tanfolyam,  ezért arra gondoltam, addig is eljárhatnék a vasárnapi nyílt edzésekre, amikor mindenki azt próbálgat, amit akar. Igaz, ma megtudtam, hogy kell hozzá egy biztonsági tréning, amiről nem tudom, micsoda, mármint el tudom képzelni, csak az oktatótól még nem hallottam részleteket. Nem baj, megcsinálom, aztán szeretnék mindent jó alaposan begyakorolni, hogy már simán menjen, mire lesz h

Ma elég erős napom volt, a végére már ugrált a szemem alatt az ideg, mint a motkánynak a Jégkorszakban. Nem is akarok mindent elmesélni, ami felhúzott ma, csak a csoportomat emelném ki. Egyszerűen felfoghatatlan számomra, hogy kb. hat hét alatt még mindig nem sikerült megtanulni normálisan használni a múlt időt, miközben kb. hét napon át, összesen 28 órán keresztül semmi másról nem volt szó, ezt gyakoroltuk orrba-szájba. És nem megy. Holnap vizsga, és a diák hatezredszer is elmondja, hogy "I met my friend for two weeks." Naponta mondtam el a harmadik hetünk óta (ez a kilencedik), hogy az "two weeks ago", számtalanszor felírtam a táblára, ki is emeltem, hogy igen, németül "vor zwei Wochen", de a vor nem egyenlő a forral, a német vor az angol ago-val egyenlő, amit viszont máshová kell tenni a mondatban, mint német kollégáját. Tényleg nem tudom, mit kellett volna még csinálnom. És ha még csak ez az egy dolog lenne, de úgy érzem, kb. semmit sem tanultak, és

az esküvő. Amíg csak örültem neki, naponta sokszor eszembe jutott ugyan, de még maradt hely más gondolatoknak is. Amióta elképesztően sok lett a szervezési feladat, azóta folyton ezen jár az agyam. Tegnap voltunk Sümegen, megnéztük a lehetséges helyszíneket, szerveztünk némi egyebet is, és a családban is a különféle feladatokról meg szokásokról volt szó. Én este visszajöttem Bécsbe, mert ma dolgozom, Tomi meg otthon* maradt, mert megkapta tömbösítve az egy hónapja elmaradt szabadnapjait, így most két hét pihi van, viszont a családját az elmúlt két hónapban nem egész egy napot látta, szóval most velük tölt pár napot. (Meg így tud intézni ezt-azt az esküvővel kapcsolatban, a kocsi is eljut a szerelőhöz, ilyenek.) Miután visszaértem, még vagy két órán keresztül túrtam a netet pl. sminkes meg fodrász után, a végén már kb. félálomban. Eredmény? Éjjel próbaesküvőnk volt. Részben Máltán, részben nem tudom, hol, és nagyon-nagyon izgultam. Azt értem, hogyan bírtam kitalálni ezt, hogy próbaesk

amikor a világ legbefolyásosabb embere egy gyökér ötéves lesz, és még szebb, amikor lehányja az elmúlt mondjuk 60 év minden fejlődését, és nekiáll durva, rasszista, gyökér rendeleteket hozni. El vagyok képedve, egyszerűen döbbenetes, meg az is, hogy hagyják. Szerencsétlen Amerika. Mennyire örülök most, hogy nem vagyok amerikai, szerintem már agyvérzést kaptam volna, pedig még csak egy hete kezdte az ámokfutását, nagyon sok van még vissza.

Otthon utaztam a 4-6-oson, amikor felszállt egy csapat tíz év körüli kissrác. Valami edzésről tartottak hazafelé, és bár nagyon menők voltak (mindnek kreatívan felnyírt haj díszítette a fejét), azért udvariasan viselkedtek, pl. átadták a helyüket egy idősebb hölgynek. Beszélgettek meg nevetgéltek, és mert közvetlenül mellettem álltak, elég közelről volt alkalmam megfigyelni őket. Egyiküknek a kezében ott volt két-három zacskó cukor, olyan, amit a Mekiben osztogatnak a kávéhoz (onnan hozta, rajta volt az embléma). Ami durva: egymás után nyitotta ki a zacskókat, és döntötte magába a kristálycukrot. Teljesen megrökönyödtem, mert ez szerintem rettentő rossz szokás, és ha már ennyi idősen ráfügg a cukorra, nagyon nehéz lesz lejönni róla. Úgy láttam, nem mostanában kezdte a túlzott cukorfogyasztást, mert az első fogai egészen szétrohadtak már. Eszembe jutott hasonló korú önmagam, aki azt gondolta, egy zacskó chips ebédre teljesen oké, sőt még egészségesebb is, mint valami normális kaja, hisz

Az első terv az volt, hogy majd akkor veszek Desigual táskát, ha már lesz normális fizetésem. Lett, mégsem vettem. A második úgy szólt, hogy a decemberben kézhez kapott fizetésemből, még lehetőleg karácsony előtt veszem meg. Nem tettem. A harmadik az lett, hogy most már minél előbb, de gyorsan, végre már. Ma meglett. Ilyen:    Megfelelően nagy, így végre megint elfér a táskámban a vizespalackom meg a könyvem (jó, A szilmarilok nem, de ezen nem lepődtem meg), és tudom használni a karácsonyra a nagynénémtől kapott gyönyörű pénztárcát, amit az eddig hordott táskámba lehetetlen lett volna beleszuszakolni. (Itt kényelmesen elfér.) Már át is költöztem bele, és most örülök. Szerintem szeretni fogom. Remélem, sokáig bírja majd.

Csak elkészült már végre-valahára a második regény nyersfordítása is. Juhú! Az első könyv leadásáig még három hetem van, a második határidejéig meg öt, úgyhogy egyelőre jól állok. Most az a terv, hogy az előbb leadandó könyvet gyorsan újraolvasom kétszer vasárnapig (rövidebb, mint az átlagos munkáim, szóval talán összejön), hogy korábban el tudjam küldeni, és amikor legközelebb hazamegyek, feladhassam postán a számlát. (Innen is el lehet küldeni, persze, csak többszöröse az otthoni árnak, meg nagyobbnak érzem a veszélyt, hogy lába kel, hiába küldöm ajánlottan.) A másikat utána kezdem korrektúrázni, és szánok rá két hetet, mert hosszabb is, meg azért kell már valami kis lazulás is. Most jutalomból megnézek valamit (miután megfőztem a holnapi ebédet). Vagy a Szívek szállodája következő részét, vagy valami animációs filmet.

A dzsungel könyvében az elefántok vezérének neve Háti. Gondoltam, beszélő név, abból ered, hogy a hátán lehet utazni. Aha, nem. Ma teljesen véletlenül szemem elé került az angol-magyar szótár "hathi" szócikke, amelyből megtudtam, hogy a hathi egy hindi szó, és azt jelenti, elefánt. Ma is tanultam valamit.

Nekünk filozófiát és etikát tanított, de latin és töri szakos is volt. Nem szerettük, mert furának éreztük, meg hát filozófiát tanított, és azzal szemben súlyos ellenérzéseink voltak úgy testületileg. De az biztos, hogy mindig nagyon kedves volt velünk, és etikára nagyon jó témákat hozott, és nagyon jó filmeket mutatott nekünk, amikről aztán nagyon jókat beszélgettünk. Ő mutatta meg nekem Az ördög ügyvédjét (ami nagyon jó film, de egyes jelenetei miatt soha többet nem nézem meg), a Blöfföt meg a Holt Költők Társaságát. Még arra is emlékszem, hogy a Blöff után a szubkultúrákról kellett fogalmazást írni, és én ekkor ismertem meg a kifejezést. (Tőle hallottam először, és mindjárt azt hittem, alacsonyabb rendű kultúrát jelent, amitől ideges is lettem, mert hogy merészeli egy kultúra lekicsinyelni a másikat. Aztán a Gugli elárulta, hogy nem egészen gondoltam jól.) Nagyon fiatal volt még, 62 éves. Azt írták az iskola Facebookján, hogy hosszú, nehéz betegség után halt meg, és már 2015 őszén

Ami jó: - Vasárnap megnéztük az Anyám és más futóbolondok című filmet, és Tominak is tetszett. - Hétfőn elmentünk a Mozart-házba, ahol két és fél évig élt a zeneszerző, mégpedig élete utolsó két és fél évében. Itt komponálta a Figaro házasságát, a Varázsfuvolát és a Requiemet is. Nagy élmény volt a házában járkálni, gyönyörű az épület, sok mindent meg lehet tudni Mozart életéről, és bár Tomi kevesellte az eredeti tárgyakat (kb. semmi sem maradt fenn Mozart háztartásából), azért én teljesen izgatott lettem attól, hogy látom a művei eredeti kiadásait meg az aláírását a szabadkőművesek egyik gyűlésének jelenléti ívén. - Este megnéztük Az élet szép című filmet, amit eddig kerültem, mert tudtam, hogy holokausztfilm, és gyanítottam, hogy bőgni fogok rajta. Nagyon tetszett, Roberto Benigni nagyon szimpatikussá vált tőle. A karaktere kicsit idegesítő volt nekem, de valószínűleg csak ilyen izgága, ügyetlen, nagyon idétlen embernek sikerülhetett az, ami neki. Ja, és nem bőgtem a végén, ami ki

Amikor Tomi szabadnapos, tudja, mikorra ér be a vonatom, és amikor átszállnék a metróra, ott vár rám az aluljáróban - hát, az nagyon jó. (Ez még vasárnap volt. Ki akart jönni a vonathoz, de kicsit késő lett, és attól tartott, ő akkor fog leszállni az S-Bahnról a pályaudvaron, amikor én a túloldalon felszállok a hazafelé tartóra, de felhívni nem akart, mert meg akart lepni, ezért inkább megvárt az átszállásnál.) Tegnap nem tudtam megvárni, rettenetesen elfáradtam abban, hogy helyettesítettem a héten, ezért napi minimum nyolc órát tanítottam (szerdán kilencet), hajnalban keltem (nekem a 6:20 durván hajnal), és este még neki kellett állni fordítani, mert a helyettesítéstől teljesen elcsúszott a tervem, és a második könyvet tökre nem fejeztem be mára még így sem, igaz, már csak két napot kell dolgozni rajta. Szóval nem tudtam megvárni, hogy hazaérjen, főleg, hogy nem lehet tudni, mikor jön, csak azt, hogy valamikor éjfél és kettő között. Ezek után reggel, amikor csörgött az ébresztőm, és

Megvan a ruhám, szombaton rám is igazítják, sőt lehet, hogy a cipőt is megveszem (ha elég lesz a rendelkezésre álló idő). Vasárnap megrendeltük a dekorációhoz szükséges alapanyagok egy (jó?) részét. Merthogy a dekoráció nagy része kézzel fog készülni, leginkább anyu kezével meg az enyémmel. Lassan talán az is kiderül, konkrétan mikor lesz az esküvő, hát, én már tűkön ülök. Kicsit lassan megy az egyeztetés, de most már az étterem válaszára várunk csak, és akkor mindent megtudunk. (Vagy nem, és kereshetünk másik helyszínt. Tényleg úgy érzem, hogy ha ez a rész elintéződik, én már az esküvő napjáig semmin sem fogok izgulni, a készülődés többi része menni fog nyugodtan is.) Napi munka. Nem saját csoport, de nem egyszerű diák. - Hányan tanulnak ebben az épületben? - Nem tudom, fogalmam sincs. - De úgy kábé. - Kábé sem tudom, mert azt sem tudom, hány különböző projekt működik nálunk, csak azt, hogy sok, és fogalmam sincs, melyikben hány csoport fut egyszerre. - De úgy kábé, tippre. -

Most már volt olyan elem, amit nem tudtam megcsinálni elsőre, de másodikra meg sokadikra sem. Nem hiszem, hogy le tudnám írni érthetően, mi volt az, mindenesetre a lényege, hogy a levegőben L alakban ülök, csak az egyik lábammal tartom a derekamat, és ez a lábam sincs rögzítve, miközben a másik lábammal azon munkálkodom, hogy az elsőt rögzítsem. Nem hangzik egyszerűnek, nem is az. (Szerintem. Nekem. Most még.) Az L alakban először mindkét lábbal tartani kell magam, azzal még nincs is gond, de amint az egyik lábamat elemelem, már landolok is a földön. Cserébe most már a legcsúszósabb szalagon is fel tudok mászni, háhá. Nagyon menő elemeket vettünk, és tökre el vagyok ájulva attól, hogy gyakorlatilag az első két óra anyagából milyen gyönyörű koreográfiát lehetne csinálni. Ez azt jelenti, hogy ez egy szép sport, kevés tudással is lehet villogni :P Amúgy az első órai nyolc után most csak öten jelentünk meg, ami azt jelentette, hogy majdnem egész órán csak az enyém volt az egyik szalag, így

Miután alig két hét alatt háromszor láttam a filmet, és még legalább ugyanennyiszer meg tudnám nézni (szerintem idővel fogom is), most elég ugrott ez a videó a youtube-on. Nagyon jó ötlet: megnézték, a különböző szinkronokban hogyan hangzik Vaiana egyik dala, és összevágtak egy 24 nyelvű változatot. Benne van a magyar is :) Többek szerint vannak benne hibák, többször tévesen szerepel az énekesnő neve, de az én szempontomból ez teljesen mindegy, nem von le semmit a videó értékéből.

Szépséges hely, nagyon szeretem. Kétszer voltam ott, bármikor visszamennék. De lehet, hogy sietni kell, mert a jelek szerint már nem sokáig lesz ott. A Facebookon találtam az összehasonlítást, az első kép az 1890-es években készült róla, a második 2016-ban. Szomorú, nagyon szomorú.

Természetesen a hó nagy része reggelre átment latyakba, de azért tudtam fényképezni. Végül nem a Margitról, hanem a Petőfiről, de onnan is szép a város, szóval nem baj.   Ez még tegnap esti, a Móriczon lőttem.    És Bécs:   Ezen nem látszik a hó, viszont nagyon szeretem ezt a kirakatot.  

Egy-két hete még elég mérges voltam, hogy ha Pesten vagyok, Bécsben havazik, ha Bécsben vagyok, akkor Pesten. De szerencsére múlt hét végére megtanulta a hó, hogy ezt úgy kell, hogy ha Bécsben vagyok, ott esik, ha meg Pesten, akkor itt. Bécsben szombaton esett, a nagy hidegben meg is maradt, mára lett csak latyak. Nem véletlenül ért fülig a szám, amikor ma délelőtt olvastam, hogy itthon hamarosan szakadni fog. Nagyon szeretek havazásban sétálni, ma este is jólesett. Holnap meg megyek, aztán fényképezek jégtáblákat a Dunán, ha még ott vannak, ha meg nincsenek, akkor legalább havas Budapestet, mert imádom.

Ez is tegnap történt, csak az asztalra csapós történet kiverte a fejemből, pedig ez sokkal jobb. Megkérdezte, diplomás mérnök vagyok-e. Visszakérdeztem. Megismételte, hogy diplomás mérnök. Mondtam, nem értem a kérdést. Diplomás mérnök!!! Mondtam, azt értem, de hogy mi van a diplomás mérnökkel, azt nem. Hát hogy én az vagyok-e. Mondtam, nem, én tanár vagyok. De diplomával tanítok vagy csak úgy. Diplomával. De akkor nem vagyok diplomás mérnök? Ekkor értettem meg - egy csomó ember neve előtt látja a "diplomás mérnök" rövidítését, és azt hitte szerencsétlen, hogy aki diplomás, az mind mérnök. Wow.

Múlt héten örültem, amikor kiderült, hogy az egyik legnehezebb diák kikerül a csoportomból, mert talált munkát. Most hétfőn az az öröm ért, hogy megtudtam, a legbunkóbb is távozik ugyanezen oknál fogva, és ez az utolsó hete. Hétfőn azt játszotta, hogy aludt az órámon, ami már úgy eleve is parasztság, de nem zavartam meg, mert úgy vagyok vele, hogy nem érdekel, mit csinál, nem fogom azért megszakítani az órát, hogy neki elmagyarázhassam, hogyan illik viselkedni emberek között. (Azért a szünetben megkértem, hogy ne aludjon, amire közölte, hogy az lehetetlenség, mert ő álmos :D :D :D) Azt azért gyönyörűnek találtam, hogy amikor utoljára láttam, valamikor egy hónapja, még azon hisztériázott, mikor készülünk már a vizsgára (mondtam, ahhoz még át kell vennünk néhány igeidőt, bővítenünk kell egy kicsit a szókincset, ezen kiborult), aztán amikor most intenzíven készülünk ugyanerre a vizsgára, akkor bejön aludni. Hilarious, mondaná a művelt angol. Két napig nem jött, nem is nagyon sírtunk u

Kodály Zoltán találta ki, hogy a műkorcsolyázók zenére adják elő a koreográfiájukat, így egy magyar sportolónő, a négyszeres világbajnok Kronberger Lily volt az első, aki ezt meg is tette egy világversenyen.

Az tök jó, hogy én már találtam ruhát (még ez sem 100%, de szombaton megyek felpróbálni), de azért ennél nagyságrendekkel fontosabb pl., hogy legyen helyszín. Kértünk is árajánlatot a kiszemelt éttermektől/szállodáktól. Arra számítottunk, 3-5000 Ft / fő közti árat fognak mondani, ehhez képest az első két helyről jött egy 11 ezer valahányszázas meg egy 16500-as ajánlat. Per fő. Köpni-nyelni nem tudtam, amikor megláttam. Ezek egyébként még csak nem is valami nagyon puccos, pesti helyszínek, hanem vidéken vannak, és nem a lehető legpuccosabbak. Nagyon-nagyon durva. Végül egy harmadik hely az előre belőtt kategóriában mondott árat, úgyhogy a jelek szerint meg is van a nyertesünk. Már csak annyi kell, hogy legyen szabad időpontjuk május-június környékére.

Nem sokkal az első Bécsbe költözésem után, 2015 szeptemberében vagy októberében voltam egy próbaórán a Stephansdom mögött, és bár az oktató nem volt szimpatikus (túlságosan el volt telve magával), a sportág megtetszett. Akkor megígértem magamnak, hogy ha lesz normális munkám normális fizetéssel, benevezek egy alaptanfolyamra, a többit meg majd meglátom. 2016 októberében döntöttem úgy, hogy most már nagyjából biztosnak tekinthetem a normális munkát normális fizetéssel, vagyis eljött az idő, hogy benevezzek a tanfolyamra. Elég népszerű ez a sport, és mivel egyszerre max. nyolc embert vesznek be egy csoportba, viszont nincs sok csoport, hónapokra előre el kell határozni magát az ember lányának, ha tényleg menni akar. Így aztán még októberben befizettem a tanfolyamot, ami hat alkalmas, és ma este kellett menni először. Így második nekifutásra is nagyon tetszik, és vicces, de szerintem ügyesebb voltam, mint elsőre. Az nagyon meglepett, hogy annál a pontnál, amikor a lábunkra kellett tek

Múltkor már meséltem arról a könyvről, amit most olvasok. Most megint. Az egy dolog, hogy milyen "romantikus" a férfi főszereplő, lett ez a könyv később még olyanabb is. A történet első néhány fejezetét, úgy kb. a könyv harmadáig arra szánjuk, hogy alaposan ki lehessen bontani, mekkora egy rohadék egy bizonyos lány, milyen gaztettei vannak, és mennyire megkeseríti a főhős életét. Ezután az illető egy ideig alig bukkan fel. A könyv háromnegyedénél újra megjelenik, és a következőt tudjuk meg: "az elmúlt hónapokban rájöttem, hogy nem is akkora rohadék, mint amekkorának gondoltam, és barátnők lettünk." Azt hittem, az agyam eldobom. Hogy lehet így ábrázolni egy jellemfejlődést? Nem fért volna el a könyv harmada és háromnegyede között eltelt durván sok oldalon három-négy párbeszéd, ami mutatta volna, hogy a rohadék lassan összeszedi magát? Ez egy rossz vicc, komolyan.

Egy ideig bosszankodtam, hogy már megint akkor van hó otthon, amikor én itt vagyok, itt meg akkor nincs, amikor itt vagyok, és ez igazságtalan, mert én nagyon szeretem a havat. Tegnap este akkora hó esett Bécsben, hogy csak na. Fülig ért a szám, amikor észrevettem, és azóta is fülig ér, főleg akkor, amikor ki lehet menni az utcára. Biztos lesznek képek is, de egyelőre nincs erőm ezt összelogisztikázni. Évek óta keresek téli kabátot, mert a piros szövetkabátom nagyon csinos ugyan, és tényleg jól áll, de nem bélelt, valamint V nyakú, ezért hiába van sálam, akkor is lefagy a mellkasom, amint kilépek az utcára, ami nem egészséges. Meg úgy általában is átfúj rajtam a szél, és ha öt foknál hidegebb van, kifagy belőlem a lélek úgy két perc alatt. Az új téli kabáttal szembeni elvárás, hogy piros legyen és bélelt, legyen rajta kapucni, valamint nézzen ki normálisan. Kedden, amikor Pesten voltam, végigjártam a Corvin Pláza összes ruhaboltját, és sehol nem árulnak normális kabátot, ami eléggé

Nagy szerencsém, hogy nem mindig én vagyok a főnököm, mert igazi rabszolgahajcsár vagyok. A két ünnep között, 28. és 31. között minden nap fordítottam tíz oldalt mindkét könyvből, illetve 31-én ez már nem jött össze, mert csak az egyikhez tudtam elég ihletet meríteni, utána inkább szilveszterezni támadt kedvem. 1-jén nem haladtam semmivel semennyit, 2-án és 3-án tíz-tíz oldalt csináltam, egyik nap az egyikből, másik nap a másikból (azt is a vonaton, utazás közben, máskor nem volt rá alkalmam). Azóta eltelt négy olyan nap, amikor húsz-húsz oldalt nyomtam le. Az nyolc óra munka. Az nem sok, csak akkor, ha fordításról van szó, mert közben folyamatosan koncentrálni kell, nincs benne lazítás meg pihenés, szünet sincs. Na, jó, mára annyira belejöttem, hogy már nettó hat és fél óra alatt megvolt az összesen negyven oldal, és a nyolc (és fél) óra további részében ebédeltem, boltba mentem, és Szívek szállodáját néztem. Mivel kicsit felborult a napirendem, mert minden nap megvárom Tomit, aki

Mivel a kollégám, aki helyettesített, három-négy nap alatt sem válaszolt arra, meddig jutott a csoportommal karácsony előtt, amikor én szabadságon voltam, nagy nehezen megtaláltam a rendszerben a haladási naplót. (Ha nem lennék szabadságon három hete, akkor ez könnyebben ment volna, de ennyi idő alatt elfelejtettem, hol kell keresni, mert amúgy nem szoktam nézegetni, hiszen úgyis tudom, mit írtam bele.) Kicsit elfogott a pánik. Semmi nem történt meg abból, amit felírtam a kis listámra azzal a kéréssel, hogy ennek kellene történnie. Semmi a világon. Tehát eltelt a tanfolyam ötödik hete úgy, hogy nem haladt a csoport. Három hetünk van felkészülni a vizsgára, és ez nem lesz elég. Még nem döntöttem el, sírjak-e. Kétféle tanulságot tudok levonni: 1. Soha többet nem megyek szabadságra. 2. Innentől kezdve elengedem a dolgot, és nem fog izgatni, felkészülnek-e a csoportjaim a vizsgára. Nem tudom, melyik lenne a jobb megoldás. Kicsit kiakadtam, ja.

Most tényleg nem azért, de egy ilyen címmel ellátott cikket jó érzésű ember szerintem meg sem nyit, mert már a cím annyira hibás, annyira magyartalan, hogy teljesen hiteltelenné teszi az íróját. A magyar nehéz nyelv, ez igaz, de akinek az anyanyelve, az tanulja már meg legalább erős középfokon, könyörgöm! Tudom, nyelvtannáci vagyok, de az ilyeneken kiakadok. Más meg megosztja az összes ausztriai magyaros csoportban, aminek tagja vagyok.

Mármint a szüleimnél. Anyuval spontán ötletelésbe kezdtünk esküvői dekor témakörbe, aztán ez eltartott vagy jó négy-öt órán át. Az eredmények: 1. teljesen elfáradtunk mindketten, 2. lett egy csomó tök jó ötletünk, 3. hú, nagyon szép lesz!!! 4. olyan fárasztó lesz megszervezni, hogy hajjaj, és hetekig-hónapokig fogunk kézműveskedni éjjel-nappal. Jó, nem éjjel-nappal, de én a magam részéről kb. annyi kreatívkodásban fogok részt venni, mint kb. az elmúlt nyolc évben (pontosabban az elmúlt nyolc karácsony előtt) összesen. Nagyon izgatott vagyok, alig várom, hogy legyen időpont, kitaláljuk, mik legyenek a dekor fő színei, és hozzá lehessen látni az alkotáshoz. Juhú!

a most már zsinórban kb. a hatodik könyvben szereplő, egy kaptafára készülő "romantikus férfialak" előtt. Valaki elmagyarázhatná nekem, mi abban a romantikus, ha egy pasi akkora bunkó, hogy mamutot lehetne ölni vele, úgy "udvarol", hogy folyamatosan (nyilvánosan és négyszemközt is) alázza a nőt, valamint erőszakos, mint az állat, tehát pl. ha a nő nem akar vele csókolózni, akkor a falhoz szorítja, "romantikusabb" esetekben le is fogja, és csakazértis lesmárolja, illetve arra is volt már példa, hogy a dalia kis híján megerőszakolta a nőt. És mindig az a vége, hogy a nő fülig beleszeret, és ha csak meglátja, elájul a gyönyörűségtől. Ez komoly? Ez miért jó? Engem baromira zavar, meg kell, hogy mondjam. Szerintem nem jó alap egy kapcsolathoz, ha az egyik fél nem tiszteli a másikat, és ezek a pasik jellemzően nem tisztelik a nőt, akire nyomulnak. Eszembe jutott egy emlék még a gimiből, talán 9-10. tájáról. Tesiórán egyszer az egyik osztálytársnőmet a falhoz s

A Disney filmje, amely az USA-ban Moana címen fut, de Európában jogviták miatt nem lehet ezen a címen forgalmazni. (Érdekelnének ezek a jogviták, úgy amúgy.) Elég vicces, hogy Olaszországban már csak azért sem lehet Moana a főszereplő, mert arrafelé él egy ilyen nevű pornósztár :D   Azért az angol nyelvű előzetest választottam, mert Mauit Dwayne Johnson játssza, szóval... Annyira jó ez a film, szerintem a Disney legjobbjai között van. Nagyon szerettem volna, ha egy létező mítoszt dolgozna fel, de nem, sajnos. Azért Maui létezik a polinéziai szigetvilág mitológiájában, és a dalában (You're Welcome) felsorolt hőstetteket valóban jegyzik a mítoszok. Gyönyörű az animáció, jók a dalok is (bár nekem még mindig zavaró egy kicsit, hogy minden Disney filmben folyamatosan énekelni kell), és szuper, hogy a Disney bemutat egy újabb kultúrát, illetve sok hasonló kultúra "párlatát". A történet hangulata és bizonyos elemei emlékeztetnek a Bálnalovas című regényre és filmre, ami n

Már elég régen láttam a negyedik részt, ezért csak óvatosan merem kijelenteni, hogy ez majdnem olyan rossz volt, mint az. Nem muszáj erőltetni azt, ami nem megy, legalábbis szerintem. Három filmre elegendő ötlet volt ebben a történetben, van ilyen, tovább kellene haladni. (Ez volt idei első filmem.) Ellenben a Rontó Ralph nagyon tetszett, jó volt az ötlet és a kivitelezés is. Az külön vicces, hogy a Disney megcsinálta a három játékot, amit részletesebben is bemutatnak a mesében, és lehet velük játszani a neten. A Fix It Felixet ki is próbáltam, de nem sok türelmem van ezekhez a régi típusú játékokhoz, úgyhogy az első szint megnyerése után ki is léptem. (Ez meg a tavalyi utolsó film volt.)

Nem egészen az ajtón lóg, de azért mellette. Ez az, amit anyu csinált karácsonyra. Szerintem gyönyörű.

Este bementem a belvárosba, és néztem egy kicsit Strausstól A denevért az Opera előtti kivetítőn, elsétáltam a Kärtner Straßén a Stephansdomig, ahol egy kicsit belehallgattam az élő koncertbe, aztán végigsétáltam a Grabenen, és néztem a keringőzőket, majd átmetróztam a Rathaushoz, ahol szintén volt élő koncert (valami osztrák szupersztár énekelt, akit én nyilván nem ismerek), vettem malacos bögrében gyerekpuncsot, végül hazajöttem. Nincs összehasonlítási alapom, mert még sosem mentem be a városba szilveszterkor, de itt elég kulturáltan ment a szórakozás, pl. egyetlen petárdát sem hajított el senki, és csak egy darab részeg párt láttam, pedig nem volt kicsi a tömeg. Aztán lehet, hogy Pesten sem fél 9-re nyom be és hajigálja el a petárdáit az, akinek ettől szép ez az este.   Érdekes volt látni az üres jégpályát. Itthon Skype-on csatlakoztam be az otthoni buliba, és tök jó volt. Csak egyszer szakadt meg a hívás, de egyébként tökéletes volt a vonal, úgyhogy t

Boldog új évet mindenkinek!