Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május 24, 2020

Mozgás karanténban

Igyekeztem többet mozogni, mint szoktam, mert tudható volt, hogy akinek a napi mozgása hirtelen nullára csökken, az egy-két hónap alatt sokat fog hízni. Mivel én eleve korlátozottan vagyok jóban magammal, erre semmi szükség nem volt. Így két és fél hónap után két kilóval mutat többet a mérleg, és még mindig nem értem el a terhesség előtti súlyomat, hála az égnek. Amúgy rejtély számomra, mitől fogytam ennyit a szülés után, de kifejezetten örülök neki, hogy így alakult. A karantén első két hónapjában korlátozottan sikerült tartani az elképzelést, azóta valamivel jobban, remélem, lesz is látszatja hamarosan. Ha úgy edzek, hogy Flóra is ébren van, akkor jóga, pilates és aerobic váltogatja egymást, ő ebből a jógát és a pilatest kedveli jobban. Neki is le szoktam teríteni egy szőnyeget/polifoamot, és ő is csinálja a gyakorlatokat, nagyon cuki. És milyen ügyes! Aztán egyszer csak elunja a dolgot, és - mivel most már jól megtanulta, hogy ilyenkor végképp tilos birizgálni a laptopomat, mert o...

Flóra-móka

Szombaton a sógornőméknél voltunk, délelőtt érkeztünk, ebéd után, de már bőven a délutáni alvás idejében indultunk el hazafelé. Már egy ideje nem szeretem, ha Flóra elalszik a kocsiban egy rövidebb úton, mint amilyen ez is volt (15-20 perc), mert ennyi idő nagyon kevés délutáni alvásnak, viszont azonnal felébred, amikor kivesszük az üléséből, és már nem tud visszaaludni. Még nem voltunk úton öt perce, amikor láttam, hogy a gyerek már csak egy egészen aprócska résen néz kifelé. Kicsit csalódottan kérdeztem: - Akkor te most el fogsz aludni? Eltelt kb. három másodperc, majd (a rés a szemén változatlan) fejrázás és: - Nein. További három másodperc múlva aludt, mint a bunda. Megérkeztünk, Tomi kivette az ülésből, átadta nekem. Flóra a vállamra borult, úgy tűnt, kivételesen nem ébredt fel. Elindultam vele be a házba, egyszer csak felneszelt, de még mindig álomban, mint félálomban közölte: - Menni. Ez a kislány legszívesebben állandóan úton lenne :D Ja, és végül persze felébredt, és...