Az érzés, amikor nagyon rákészülsz, nagyon akarod, hogy nagyon jó legyen, és nagyon rossz lesz. Ja, semmi komoly, egy sütiről beszélünk, amit azzal sikerült elrontani, hogy azt hittem, 2-es fokozaton van a sütő, miközben 3-ason volt, és ez csak 20 perc után tűnt fel, amikor meg már mindegy volt. Na mindegy, azért nem dobom ki, hátha van, akinek ízlik.
Bejegyzések
Érzékeny periódus
Most van az, amikor képtelen vagyok beülni a Cserpesbe, mert idegesít a tömeg és a hangos zene. Azért néhány naponta betérek egy kakaóra, amit mindig elvitelre kérek, de ma már az a két perc is nehezen kibírhatónak tűnt, amíg vártam a papírpoharas kakaómat, mert két fiú pont akkor szólalkozott össze a pultban. A szituáció: mindkét kasszához tartoznak fiókok, ahol a pultosok pl. a kakaót tartják - az egyik srác fiókjából kifogyott a kakaó, mire elballagott a másik srác fiókjához, és kivett belőle két üveggel, mire a másik srác megkérdezte, mégis mi a francot művel, és meddig tartott volna lépni még ötöt, és odamenni a hűtőig, ahonnan olyan kakaót vehetett volna el, amit a kollégája nem használ. Szóval jogos volt a felháborodás, és elég kulturáltan ment a vita (ja, indok: mert a fiók volt közelebb), mégis úgy éreztem, hogy ez nekem most megterhelő. Ennek fényében érdekes nap vár rám, mert más sem csinálok ma, mint emberekkel kerülök interakcióba. Na de holnap! Már alig várom a holnapot...
Megint énekkar
Ének-zene tagozatos általános iskolába jártam negyedikes koromig, tagozatos voltam. Ez heti sok énekkel és két énekkarral járt, valamint utóbbinak köszönhetően rengeteg fellépéssel (karácsonyi koncert, az iskola évenként megrendezett, egész estés műsora, versenyek, stb.). Szerettem, csak egy szívfájdalmam volt: altos voltam. A szoprános lányok mindig olyan gőgösen mondták, hogy ők szopránosok, hogy én ebből hamar az egyetlen logikus következtetésre jutottam: a szoprán menő, a mezzo kicsit béna, az alt meg nagyon béna. (Kb. 8 éves voltam, ne nevessetek ki!) Ezért aztán Judit néni színe elé járultam, és megkérdeztem, nem lehetnék-e inkább szoprános. Mondta, hogy nem, mert altos hangom van. Akkor mezzós? Máig emlékszem az arcára, arra a döbbenetre, ami kiült rá, nyilván el nem tudta képzelni, mi ez a hülyeség. Végül is azt mondta, rendben, lehetek mezzós. Alt-mezzós. Ez bennem sokáig tüske maradt, egészen addig, amíg egyszer anyunak meg nem fogalmaztam ezt az érzést valahogy nem túl világ...