Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március 13, 2021

A majszolgatásról

Mindig figyeltem, miket majszolgatnak a kisgyerekek a babakocsiban ülve, mert általában majszolgatnak valamit. Gondoltam, ötleteket gyűjtök arra az időre, amikor már nekem is lesz gyerekem, bár úgy gondoltam, az enyém majd a gyerekhordozó hátizsákban fog eszegetni*. Általában kölesgolyót vagy pufit szoktak, néhányan egész szőlőszemeket kapnak ránézésre egyévesen (ezt én még mindig nem merem megkockáztatni, pedig Flóra már három - lelkesen felezem hosszában a szőlőt), esetleg almadarabkákat, de étvágygerjesztő sós péksütik is előfordulnak (a sós péksütit annyira kívánom egy ideje, hogy a falat le tudnám kaparni, pedig sajnos hasfájást okoz, gondolom, a glutén miatt). Nemrég megint eszembe jutott figyelni ezt a majszolgatást, és ekkor ébredtem rá, hogy az én gyerekemnél nem volt ilyen, és most sincs, amikor már a saját lábán jön-megy. Elgondolkodtam azon, vajon miért, és a következőre jöttem rá: általában elfelejtek kaját eltenni. Víz mindig van nálam, szerencsére azt magamnak is elég ré...