Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember 2, 2015

Balett

Úgy tűnik, a szerdai óra a haladó(bb), míg a hétfői a kezdő(bb). Ebből következik, hogy számomra a szerdai sokkal izgalmasabb. Nagyon örültem neki, hogy mindent tudtam követni, bár nyilván nem olyan szépen, mint az, aki haladó, de még a koreográfiánál is az volt, hogy egyszer megmutatta az oktató, és másodikra már tudtam vele csinálni én is. Lehet, hogy a többi kezdő is így volt ezzel, de őket nem láttam, csak magamat a tükörben (meg a körülöttem álló haladókat). A lényeg, hogy örültem, mert így nem kellett tökhülyének éreznem magamat. Elgondolkodtam rajta, vajon akkor mi lett volna, ha nem unom meg a művészi tornát elsős koromban (vagy már előbb?), meg később nem tör rám a mindent elsöprő lustaság mozgásügyben, és az lett volna a sportom. Hmm. Balettozni jó, akkor is, ha az ember nagyon nehezet azért nem csinál, és tök jók a francia kifejezések, ezeket már az amerikai jazzen is nagyon szerettem (csak így fonetikusan a kedvenceim: plié, rölövé, passzé, developé). Megnéztem egyébként, v...

Eléggé megfogott ez a zene

Kép
Inside Out #1, Bundle of Joy Sokat jár a fejemben. Már ezen a legelső jeleneten bőgtem mindkétszer, amikor megszületik Riley, és kialakulnak a kis fejében az idegpályák, és megszületnek az első érzelmei és emlékei. Amúgy a film zenéje úgy összességében is gyönyörű, meg hát a film is az. Biztos, hogy még megnézem néhányszor. És már most várom a második részt, ami, remélem, tényleg lesz is. Valaki tenyereljen rá a PUBERTÁS feliratú gombra! :) Aztán kezdődik csak az igazi móka.