Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember 12, 2012

Tanévkezdés

Mivel felújítás volt az iskolában nyáron, aminek nem értek a végére nyáron, kicsit csúsztunk az évkezdéssel, így nekem tegnap meg ma voltak meg az idei első óráim. Három csoportom van, mindegyikkel heti egyszer találkozom. Az egyik tavalyi, a "szívem csücske" csoport, legalábbis úgy emlékszem, egyszer mondtam ezt róluk. (Erre sem keresek bizonyítékot.) Velük most kevesebbet leszek, mint tavaly, amitől én is szomorú voltam sokáig meg ők is. Ez azért jólesik, bár nem örülök, hogy szomorkodnak, úgyhogy jól meg is vigasztaltam őket, elmondtam, miért lesz ez így nagyon jó. (De azért azt is elmondtam, hogy én is szomorkodtam ezen, nehogy azt higgyék, mégis direkt szabadultam meg tőlük részben.) A másik két csoportom új, mindkettőben okos, kedves, érdeklődő emberek ülnek, akik szeretnének tudni angolul. Jó kis félévnek nézek elébe: ha minden úgy lesz, ahogy elsőre éreztem, csak öröm lesz benne. Még egy új csoport van, akikkel nem találkoztam, ők főiskolások, és már nagyon várom,

Ruházkodás

Mindig mondom, hogy utálok ruhát venni, mert ha az egyik üzletben X a méretem, akkor a másikban X-2 vagy X+2, és ezt én nehezen bírom anélkül, hogy feldúlnám magam. (Very sorry vagyok, de azt hiszem, most nem keresek rá példát, hogy mikor állítottam ezt. De elhiheti mindenki, hogy több esetben előfordult.) Ehhez képest a héten annyi felsővel gazdagodtam, hogy nem is merem mennyivel, de azt azért elárulom, hogy szerintem máskor két év alatt nem veszik ennyit. Ráadásul nagyon jutányos áron jutottam ezekhez. A sokból az egyiket, ami szerintem a legcukibb, úgy vettem meg, hogy láttam, hogy hibás, de kaptam rá árengedményt, és különben is vagy öt percig nézegettem, hogy jól látom-e, hogy nem szakadt el, csak varrási hibás, és lehet rajta segíteni. (Még mindig úgy tűnik, hogy jól láttam.) Múlt héten ráadásul egy nadrágot is akasztottam szintén igen jutányos áron. Még két szoknyámban meg egy gatyámban cipzárt kell cseréltetni, és akkor teljes lesz a boldogságom. Meg a ruhatáram. Amúgy úgy