Akár rettegő vagyok, akár nem,
engem állatira nyomaszt ez a hülye vírus. Ebből a szempontból hátrány, hogy külföldön élünk, mert ha megint eldurvul a helyzet, akkor megint nem jutunk haza ki tudja, meddig, és az otthoniak sem jutnak ki. Ezen túlmenően nem akarom elkapni ezt a sz*rt, és nem akarom, hogy bárki is elkapja a családból. Senki sem tudhatja előre, hogyan reagálna rá a szervezete, és sem magamnak, sem a családból senkinek sem akarok sem intenzív osztályt, sem sima kórházat, sem még simább, otthoni szenvedést. Meg nyilván senki másnak sem, csak hát nekem a legfontosabb az én családom. Igazából úgy érzem, le tudnék mondani a nyaralásokról, bár vérezne a szívem. Ha legalább kétévente lehetne egy kis tengerpart, azzal már ki tudnék békülni, bár még mindig fájna, ha meg kellene ígérni, hogy a legközelebbi tengerpartra utazunk, messzebb nem, mert az határozottan nem Málta. De a havi egy-két hazautazásról én nem akarok lemondani, és arról sem, hogy a családom is kijöjjön legalább havonta egyszer. Olyan feszült vag