Kedd
Ezt is túléltem. A reggeli óra elég gáz volt, semmit nem hallottam kb., ráadásul majd elaludtam, és még egy szót is kérdeztek, amit nem ismertem. Azt mondjuk láttam rajta, hogy azért nem ismerem, mert már nem használják, de ezt nem mondtam, mert amíg nem tuti, addig inkább hallgatok. De majd legközelebb elmondom, hogy igen, azt jelenti, csak már nem mondja senki. Hazajöttem, megírtam a délutáni órára a mintatesztet, aztán bedőltem az ágyba, és aludtam két órát. Nagyon kellett. Ezek után még 3/4 órát szerencsétlenkedtem a jelenléti ívek beszkennelésével, összeszedésével, a számlatömbbel... Borzasztó. A nagy rohanásban persze itthon hagytam a teszteket, Tomi hozta őket utánam. A VIP angol ma annyira botrányos volt, hogy nagyon nehezen őriztem meg a nyugalmamat. Tényleg várom már, hogy vége legyen. Persze nem lehet tudni, mikor lesz vége :) A délutáni óra végül nem volt olyan durva, ellenben az utána következő pénzügyi elszámolásos történettel. Jut eszembe. Vajon az apeh mikor akar nekem ...