LizaGazdija

Vagy az van, hogy engem tényleg boldoggá tesz az olvasás, vagy jó szériám van, és csupa különösen jó könyvet fogok ki.

Többek között az az egyik nagy vágyam, hogy egyszer megnézhessek egy Disney on Ice előadást. Nem kizárt, hogy ehhez előbb szerzek majd valahonnan egy kisgyereket, mert lehet, hogy már röhejesen öreg vagyok hozzá, hogy csak úgy egy szál magamban (esetleg egy másik felnőttel karöltve) elmenjek rá. Hmm, talán Bence jövőre már elég idős lesz hozzá, és biztos, hogy tetszene is neki, mert ezeket a meséket ő is ismeri.

Azért van ám időm könyvekről posztokat írogatni, mert nem mentem el könyvtárba. Kicsit szégyellem magam meg rossz érzés, de nem bírtam már, hogy folyton rohanok meg koncentrálok, meg arra sem vágytam, hogy megint kifolyjon a szemem meg megfájduljon a fejem a mikrofilmtől. Majd pénteken vagy szombaton ráérek erre. A ma délutánt kivettem szabadságnak, és azért jólesik, csak lelkiismeret-furdalásom ne lenne.

Akár ciki, akár nem, most olvastam először Vonneguttól bármit is. De biztos, hogy nem utoljára. 5 csillagos könyv, nagyon-nagyon tetszett. Stílusában hasonlít a Tóbiás, a tejesember című könyvre, amit szintén nagyon megszerettem. Abban hasonlít rá, hogy Tevje is teljesen közönyösen beszél mindarról, ami vele történt, távol tartja magától az eseményeket, bár azért az kiderül, hogy valójában megrázzák ezek a tragédiák: "Tudja mit, reb Sólem Áléchem? Beszéljünk valami vidámabbat: mi hír a koleráról?" Ami egyrészt vicces, másrészt meg elég kétségbeejtő, hogy a saját életénél még a kolerát is vidámabbnak tartja. Hát, Eugene Deb Hartke is hasonlóan áll a saját történetéhez. Az ő élete tragikus események sorozata egy elmebeteg feleséggel, egy elmebeteg anyóssal, tanulási nehézségekkel küzdő, néha kifejezetten rosszindulatú gyerekekkel, valamint TBC-vel súlyosbítva. Elég nyilvánvaló volt az írásból, hogy nemcsak a mesélő, de az író is volt katona, és tényleg, csak míg a mesélő Vietná

Másodikban kellett elolvasni, az első néhány fejezetben alá is van húzogatva a fő- és mellékhangsúly a szavakban. Ez Margit néni módszere volt, amikor felolvasásra készített minket, tehát valószínűleg az első néhány fejezetet fel is olvastam valahol, valamikor. Csak emlékem nem maradt erről. Nekem a postabankos kiadás van meg, aminek nagyon tetszik az előszava és a hátsó borítóján a szöveg, és azzal jeleztem annak idején, hogy szeretem ezt a könyvet, hogy a bal fölső sarokba ragasztottam egy Bambi matricát. Főleg a molyon olvastam sok ember véleményét, miszerint mindenképpen ajánlatos újraolvasni A kis herceget felnőttkorban is, úgyhogy szakítottam rá időt bokros teendőim közepette. Tényleg érdemes volt. A kedvenc részem, amikor a kis herceg végiglátogatja a hat bolygót, mielőtt a Földre pottyan. A legaranyosabb része az egész könyvnek. Nem nagyon akarnám elemezni, természetesen 5 csillag, csak azt mondanám el, mi volt az első gondolatom, amikor befejeztem a könyvet, és sikerült nem el

számomra, miért kell 14-15 éves gyerekekkel ennyire megrázó novellákat olvastatni, pláne angolul, amikor ezeknek a gyerekeknek nagy része nem is angol anyanyelvű.

Ennyi látogatóm volt már (valamikor két hónapja, de csak most jutott eszembe megnézni, és most tartunk majdnem 11 ezernél).