Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus 3, 2009

Polc 2

A spenótot végül Tomi is megkóstolta, és azt mondta, egész jó, csak kicsit sűrű és kicsit sós. Győzelem.   Ma 8 előtt Tomit hívták a munkahelyéről, hogy katasztrófa van, és rögtön segítenie kéne. Igen, ma vasárnap van, a 8 meg reggel 8, és ugye még előtte jártunk. Segíteni nem tudott, így nem fulladt kudarcba a mai polcépítés.   Nekiláttunk fél 11-kor, és este 9-kor fejeztük be. Közben 15 perc ebédszünetet tartottunk. Már csak a legfelső polcot és az egésznek a tetejét kell felrakni, esetleg háromszögekkel még tovább stabilizálni. Azért fejeztük be a célegyenesben, mert már két polc esetében is oda kerültek lyukak, ahová nem kellett volna. Az egyik polcon ez eléggé jól látszik is, de nem baj, ott majd valamiféle dekoráció lesz, még kiötlöm, hogy pontosan milyen. Soha senki nem fogja megtudni, hogy ott lyukak vannak. Egyébként a polc nagyon szép lesz, ilyen szép talán nincs is másnak, csak nekünk. Ha készen lesz, teszek fel képet. Aztán akkor is, ha az összes könyvet és díszt felköltözt...