Azé'
érdekes lelkiállapotra utal, hogy végére értem a regény fordításának, és ettől nem eufória lett úrrá rajtam, hanem majdnem elsírtam magam, hogy most mivel fogom elütni az időt, amíg nem lesz munkám. Teljesen készen vagyok. A könyvvel amúgy még van pár nap munka, mert el kell olvasni újra a fordításomat, ki kell kicsit pofozni, és csak akkor lesz készen teljesen. Ráadásul már megvan a következő könyv, kb. két hónapja írta a szerkesztő, hogy már tudja, mit akar nekem adni legközelebb. És közben már idegesít, hogy nem csinálhatok azt, amit akarok, akkor, amikor kedvem van hozzá, mert figyelni kell másokra, miközben ennyire jó lakótársak szerintem a világon nincsenek - csendesek, kedvesek, jófejek, tök jókat lehet velük beszélgetni, de nem lógunk folyton egymás nyakán. Egy csomó alapanyagot nem találok, amit otthon csak úgy leveszek a boltban a polcról, és nem vagyok hozzá elég kreatív, hogy zökkenőmentesen megoldjam ezt a gondot, és ez is frusztrál. Mondom, teljesen készen vagyok. De most...