Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október 7, 2012

Hotel Transylvania

Kép
Vicces módon annyira rossz hangulatom lett a két temetéstől meg ettől-attól, hogy majdnem nem mentem moziba egyáltalán. Végül aztán Tomi rábeszélt, de így is csak szimpla mozizás lett a dologból. A két kiszemelt közül a Transylvania Hotelt választottam. Voltunk a teremben vagy húszan, ennek fele gyerek nélkül érkező felnőtt volt, a másik fele meg gyerekekkel érkező szülő. Rajtam kívül is volt még olyan, aki egyedül jött, úgyhogy nem is nagyon lógtam ki a sorból. A történet nagy vonalakban arról szól, hogy Drakula építtet egy kastélyt, ahová emberek nem tehetik be a lábukat, mert így akarja megvédeni a lányát. De ha már ott a kastély, hát vállalkozásba kezd: szörnyszállodát üzemeltet az épületben. Minden szép és jó, mígnem a Drakula-lány 118. születésnapján betoppan a szállodába egy ember. A film nem egy nagy durranás, de kedves, vicces, van benne néhány jól elhelyezett szóvicc és egyéb poén. Nagyon amerikai, szinte csöpög a vége, de aztán szerencsére azt is elpoénkod...

Két temetés

Pénteken Nagyié volt, szombaton a tanárnőé. Nagyién főleg a család volt ott és néhány barát, a tanárnőén valószínűleg száznál is több ember, rengeteg jedlikes tanár és diák. Mi például öten mentünk az osztályunkból. Mindketten rokon mellé kerültek, mindkettőjüknek polgári, urnás temetése volt. Jó lenne, ha most nem lenne több ilyen alkalom egy jó darabig.