Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november 8, 2009

Liza haragszik rám

Tomi szerint duzzog és dünnyög. Azért sértődött meg, mert reszelt krumplit tettem a bedagadt, gennyes lábára, holott ő már az elején jelezte, hogy ezt nem szeretné. Annyira berágott, hogy amikor az előbb behoztam egy szelet puffasztott rizst, először elindult felém, mert azt ő is nagyon szereti, aztán hirtelen meggondolta magát, visszafeküdt a kosárba, és amikor azt gondolván, hogy a bekötött lába miatt nem tud kiszállni a kosarából, odamentem hozzá, és odatartottam neki egy darabkát, elfordította a fejét. Tőlem nem kell semmi. Az ebédet azért elfogadta, tegyük hozzá. Remélem, gyorsan kiheveri ezt a megrázkódtatást, ami miattam érte, mert utálom, hogy utál.

Szakdoga, esszé

Kép
A németes szakdogát átformáztam, most már nincs benne egyetlen lábjegyzet se. Ezzel vesztettem másfél oldalt, ami először megijesztett, de aztán rájöttem, hogy azt még visszanyerem, mert még akarok írni hozzá. Eddig másfél oldalt akartam, most majd akarok két és felet, hogy meglegyen az 50 oldal. Ha ez megvan, berakom a táblázatokat, aztán átírogatom azokat a dolgokat, amiket Blanka kijavított. Ezzel holnap késő estére vagy hétfő délre szeretnék végezni.   A tanári szakdolgozatból megvan a fedőlap, a bevezetés és az első fejezet első oldala. Még 14 oldal, és már nyugodt lehetek, mert megvan a minimum. Szerintem nem lesz ez rossz. Holnap estére elkészül. Egy kellemetlen rész lesz, mégpedig az, amikor a kérdőívekből kell statisztikát csinálni. Eléggé számítok ebben Tomira, remélem, együtt gyorsan megoldjuk.   A hétfő délután és a kedd arra fog elmenni, hogy a szerdai irodalom szemináriumra megírom a minimum 10 oldalas esszét. Mindenki elképzelheti, mennyire hiányzott ez most az életemből...