LizaGazdija

December 7-én adtam be a telefonomat, mert két hónap után a dual SIM-es mobil közölte, hogy akkor ő az egyik SIM-et soha többet nem tudja érzékelni. A két ünnep között írtam nekik, hogy mégis mi történik, kérem vissza a telefonomat. Írták, nem tudják, majd hétfőn nyit a szerviz, akkor megkérdezik. (Mert én a boltban adtam le, ahol vettem.) Tegnap nyilván nem érkezett semmiféle tájékoztatás, szóval ma írtam nekik, hogy helló, mi van már. Erre felhív a pasi, hogy a szerviz kéri a telefonom akksiját, be tudom-e vinni ma. Azt hittem, ledobja az agyam az ékszíjat. Úgy vették el tőlem a telefont, hogy visszaadták az akkumulátort, mondván, az nem fog kelleni. És akkor van pofájuk egy hónap alatt kideríteni, hogy mégis kell, anélkül nem tudnak kezdeni vele semmit? Fúúúú.....

Végeláthatatlanul hosszú hazudozás, mellébeszélés és kifogáskeresés után ma reggel megérkezett a számlámra a tartozás utolsó (nem kicsi) részlete is. Szabad vagyok! Szabad vagyok! Szabad vagyok!* Jó, még nem teljesen, mert még nálam van két doboznyi holmija, de amint az elszállíttatja innen... Ó, de szép is lesz! Meg már most is ó, de szép is! *Mint Kevin a Reszkessetek, betörők!-ben :)

Tegnap este belefutottam egy szép képbe, ami egy kanyargós erdei utat ábrázol, keresztbe rajta a következő szöveg: "Az egyenes utak nem nevelnek ügyes sofőröket. - Paulo Coelho" Jé, de ismerős! "A békés tenger nem nevel ügyes hajósokat. - Afrikai közmondás" Jól van akkor.