Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február 19, 2016

Mosókonyha

Ki van írva az ajtajára kívül-belül, hogy a veszekedések elkerülésének érdekében mindenki írja be magát a táblázatba arra az időpontra, amikor mosni szeretne. Gondolkodtam rajta, mi ok lehet még veszekedésre azon túl, amikor valaki órákra a mosógépben felejti a holmiját mosás után, és a következő nem jut hozzá a géphez. Na, ma reggel megtudtam. Még tegnap beírtam magam reggelre, le is ballagtam negyed 10 körül, aztán látom ám, hogy foglalt mindkét mosógép. Ránéztem a táblázatra, utánam, 11-re volt beírva valaki. Szerencsére épp ekkor járt le a jobb mosógép, hát, gond nélkül kikaptam belőle, ami benne volt, és betettem a holmimat mosni. Érdekes, érdekes.

Bűnbánat?

Izgalmas, amikor valaki, aki 11 (!) éve csúnyán átvert, egyszer csak közli, hogy nagyon bánja és sajnálja, és sokat gondolkodik rajta, mi lett volna, ha akkor azt a dolgot nem úgy intézi. Majd azt is elmondja, hogy mi barátok vagyunk. ( :O ) Két dologra tudok gondolni. 1. Jó a dumája. 2. Nem érdemes gonoszkodni, mert később esetleg nehezen békélsz meg magaddal. Esetleg ezek keveréke.