Lista
Lista arról, hogy miért nem illünk össze. 1. Hazudott. Sok mindenben. Sokáig. Pofátlanul. Szemérmetlenül. Ez nem szép tőle. És akkor még finom voltam. Egyébként is gyűlölöm a hazugságot. Nem sok mindent gyűlölök, de a hazugságot azt pont igen. 2. Sosem ér rá. (Már persze ha nem hazudta ezt is.) Nekem olyan ember kell, aki ráér, ha szükségem van rá. Illetve ez azért nem kicsit önzően hangzik. Mondjuk úgy, hogy ráér sokat együtt lenni. 3. Sosem tudni, mennyit marad, ha mégis ráér. (Hacsak nem egy újabb hazugság ez is...) Én nem annyira szeretem, mikor valaki eljön hozzám, együtt vagyunk, majd negyed óra után közli, hogy akkor neki most menni kell, mert pl. hívja valaki telefonon, hogy most rögtön repüljön. És még csak nem is olyan munkája van, ami ezt indokolná. 4. Nem tudja megemészteni, hogy egyetemista vagyok. Nem tudná megemészteni, hogy mindenféle dolgokat olvasok, amiket ő nem tudna és nem is akar, sőt még beszélek is ezekről. Nem tudná kiheverni, hogy néha cikkeket olvasok a nyelv...