Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december 29, 2010

Játék a Facebookon

Kép
Volt valami a testvérekről, most meg már az unokatestvérekről is van. Úgy kezdődik, hogy az unokatestvérek életünk első barátai. Nem is olvastam tovább, már itt tudtam, hogy nem fogom kitenni. Nekem az unokatestvéreim nem életem első barátai, hanem életem első komoly megpróbáltatásai voltak. De komolyan. Dani például folyton csépelt, hiába két és fél évvel fiatalabb nálam. A legdurvább húzása az volt, amikor az én kb. 5 éves koromban bújócskáztunk Nagyinál, még a lőrinci házban, én elbújtam a nagyágy és a szobaajtó képezte kuckóba, fejemre tettem egy pokrócot, ő meg jött, tudtam, hogy meg fog találni, és akkor lecsapott - a kerti kiskapával. Többször fejbe vágott vele, én meg ordítottam, mert egyrészt meglepődtem, másrészt fájt. Akkor felugrottam, kimenekültem a kuckóból, és Papa, aki akkor már lebénult, és nem tudott felállni a kb. másfél méterre lévő fotelből, üvöltött: "Megmondtam, hogy egyszer a vérét ontja annak a kislánynak!", amitől még jobban bőgtem, megtapogattam a f...

Apróságok

Kép
Van fagyöngyünk idén: Rendeltetésének megfelelően használjuk. Ilyen a karácsonyfánk kivilágítva: Ennyire nem homályos mondjuk, de már azért is nagyon büszke vagyok magamra, hogy a villogó égősort elsőre sikerült a világítás 1 másodpercében lekapni. Van hókutyánk is: Ez az a busóálarc Mama ebédlőjében, amitől egész gyerekkoromban rettegtem, ha ott aludtam, mert a sötétben világított a szeme meg a szája, pedig még nem is fluoreszkálós: És Hortobágyon ilyen gyönyörű hó van:

Karácsony második napja

Kép
Ekkor mentünk Nagyiékhoz. Itt már nem nagyon tudom felsorolni, ki mit kapott, mert elég sokan lettünk hirtelen, úgyhogy csak azt tudom, mi mit kaptunk és mit adtunk. Adtunk Daninak, az unokaöcsémnek egy gyömbéres kekszpuzzle nevezetű cuccot, ami egyébként mézeskalács, nem is értem, miért nem az a neve. A lényege annyi, hogy az ember megsüti a téglalap formára nyújtott sütit, aztán még melegen felvágja, lefesti cukormázzal, aztán rajzol is rá színezett cukormázzal, majd összevissza sorrendben berakja kis fémdobozba, és átadja. Kicsit tovább tartott a kirakása, mint gondoltuk, mert tényleg nehézre sikerült, de azért Dani nem adta fel :) A tésztát én gyúrtam, a vágást-festést-rajzolást Tomi végezte. Csak igazságosan, ahogy szoktuk :) Ja, igen, kapott még egy hatalmas ágytakarót is, jó melegnek tűnt, és Tomi csinált róla egy tök jó képet: Aztán én megkaptam a My Fair Lady eredetijét és a ma játszott színdarabot könyvben, valamint a Narnia krónikáit – az összes részét egy kötetben, angolul,...