Depresszív
hangulatban vagyok. Semmihez sincs kedvem, csak ajándékot csinálni meg töklámpást faragni, de például nincs itthon tök, és ettől még szomorúbb leszek, mert akkor így nem lesz töklámpás, pedig tavaly olyan jó volt, hogy csináltunk, és különben is már tavaly kitaláltam, hogy idén majd nem égetjük el a tökmagot, mert már tudjuk, merre kell csavarni a sütőt, ha ki akarjuk kapcsolni. Nem tudom, hogyan fogom a minimumot elérni a németes szakdogában. Már az is eszembe jutott, hogy esetleg blablázok egy kicsit arról is, hogy a fordítás története Németországban, ami elég hülye ötlet, mert a kutatásomban csak magyar fordítás van, ezért inkább a magyar fordítás történetéről kéne írnom, de az meg vajon fog-e érdekelni bárkit is a német szakon. Kedden nagyon szeretnék 30 oldalt leadni a konzulensemnek, és könyörögni neki, hogy mentsen meg valami zseniális ötlettel. De tulajdonképpen bármelyik olvasóm is megmenthet az ötből, nem fogok tiltakozni, sőt csinálok neki túrógolyót vagy sportszeletet hál...